Ha valakit terhesség alatt hagynak el, hogyan lehet nyugodtnak maradni?

Igen, sajnos senki sincs felkészítve a terhességre megfelelően, főleg a pasik nem. Egyébként nem szeretem a terhesség kifejezést, inkább használom a várandósságot, de szerintem azért bevalhatjuk, hogy nagyon sok része van, ami teher. És most nem csak arról a plusz súlyról beszélek, hanem az egyéb dolgokról, pl. fizikálisan is gyengébb vagyok, lassan megyek, fáradok, itt is fáj, ott is fáj, sok olyan program jár terhességgel, amit egyébként a hátam közepére sem kívánnék, ilyen mondjuk az állandó orvoshoz járogatás. De ami engem a legjobban megvisel, az a lelkiállapotom, személyiségem változása. Én is elismerem, hogy néha magamra sem ismerek: kihagy a memóriám, sok dolgot háromszor is megkérdezek, egyik pillanatban vigyorgok, a következőben meg már folyik a könnyem és ha a párom egész nap mellettem lenne, akkor az is kevés lenne. Ennek ellenére meg pillanatok alatt tudok találni valamit, amibe beleköthetek, nem is tudom miért, de sokkal-sokkal ingerültebb vagyok vele, csak úgy indok nélkül. Azután persze sírok ismét, merthogy én nem akartam megbántani. Komolyan mondom, mintha legalább négy személyiség lakozna most bennem!

Nah, erről én semmit sem tudtam. Ezt a 9 hónapot úgy képzeltem el, mint a rózsaszín vattacukrot, ahogyan a filmekben van: apa és anya folyton szeretik egymást, mindig mosolyognak és csak ülnek a réten és apa simogatja mama hasát. Szép is lenne, ha ez így lenne.

Szerintem épp ezek a változások azok, amivel a leendő apukák csak nagyon-nagyon nehezen bírkóznak meg, mert nekik a gyermekvállalásról olyan képek ugranak be, hogy kéz a kézben nagy büszkén sétál a még nagy hassal is szexis, sminkelt és csinos asszonykájával és közben mindenki megdícséri, majd pedig már ott focizik a kertben a kölyökkel, aki épp olyan sármos és laza, nah meg persze jószövegű, mint ő, vagy éppen biciklizni tanítja a piros ruhás, hosszú göndör hajú, csodaszép kislányát.

És ebből kb annyi igaz, mint az én rózsaszín vattacukor álmomból. Tehát alig valami.

Ennek ellenére gusztustalan, hogy valaki emiatt képes elhagyni a párját, ott szerintem alapvetően is baj volt az emberrel. Ezeket az akadályokat le kell küzdeni, el kell viselni, a problémákat meg kell oldani, mert ez nem a közgáz egyetem, amit tök jó dolog elkezdeni a bulik miatt, az első félév végén viszont a vizsgák előtt be lehet parázni és szó nélkül kiiratkozni. Hatalmas nagy felelőtlenségnek tartom ezt és szó szerint büntetném.

A kérdezőtől még csak egy valamit kérdeznék: korábban hogy viselkedett a párod? Mióta ismered, nyúzzátok egymást? És milyen volt a többi emberhez való viszonya, kitartása, gerincessége? Semmi jele nem volt ennek? Ha nem, akkor még van rá esély, hogy ez csak egy pánikroham, ami pár napon belül végetér és úgy fog visszajönni, mint a kivert kutya. Ha az élet más dolgaihoz, más emberekhez is állt már így hozzá, futamodott már meg, akkor viszont valószínűleg ezt is komolyan gondolja.

Szorítok érted!

18 hetes kismama