Másnak is folyamatosan változtatja a doki a baba korát, meg a várható szülés időpontját?
Miért, nem lett jó az AFP-d ?
Nekem mindkét gyerkőcnél összevissza módosítgattak, mert a mensim rendszertelen volt, meg hosszabb volt a ciklusom stb.
Egyik esetben sem hittek nekem, hogy be tudom lőni mikor is sikerült a baba :) pedig be tudtam...
ez a végén volt lényeges főleg mert az első babámat pl. kicsit hamarabb ki is akarták csalogatni, pedig szegénynek még lett volna pár napja.
Amúgy most hogy a másodikat várom, most mondta egy idősebb doki hogy a 20.heti UH után már nem változtatgatunk a terhesség korán, mert onnantól már teljesen egyéni jellegzetességeket mutatnak az UH méretek, szóval inkább az jelenik meg mit örökölt a szüleitől és nem az h hány hetes is pontosan.
Nekem az AFP 0,64 lett, de azt mondták, az jó, uh-n nem láttak semmi rosszat.
Még sosem változtatták a becsült kort, megállapították az elején, és azóta is ugyanakkorra vagyok kiírva. A baba teljesen átlagos méretű minden uh-n.
Az első hetekben nagyjából egyformák, később viszont már változhat a fejlődésük. Nemrég olvastam erről a neten, de sajnos már nem emlékszem, hogy hol. Logikus, hogy nem lehetett mondjuk 28 hetesen ugyanakkora egy később 2,5 kg-osan született baba, meg egy 4,5 kg-os.
Szerintem tudnia kellene a becsült kort.
Ne idegeskedj, azzal csak magadnak és a kicsinek ártasz!
Úgyis akkor születik majd meg, amikor akar :)
És minden rendben lesz, ne félj!!!
Szia! Ne foglalkozz vele! Majd jön a baba, amikor akar. Nekem jókor vették az afp-t és mégis rossz lett az eredmény (3,06). Az uh rendben van azóta is, úgyhogy engem nem is érdekel az eredménye. Egyébként nekem is tologatják a szülést, de nekem mindig csak pár nappal.
25 hetes kismama
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!