Szülés alul megtapadt méhlepénnyel?
Nekem egy barátnőmnek volt olyan, a méhlepénye fedte a méhszáját. Csak a császármetszés jöhetett szóba. Az utolsó pár hétben be is fektették, mert veszélyes volt a magzatra és rá is, ha esetleg el kezd vérezni. El is kezdett sajnos, azonnal rohantak vele a műtőbe és negyedóra alatt meg is volt a baba, sajnos voltak kisebb komplikációk inkubárotba került, stb., de most úgy tűnik, hogy egészséges, károsodás nélkül megúszta.
Az, hogy elmozdulhat-e felfelé, sajnos nem tudom, de ahogy írtad a dokid sem tudott konkrét választ adni erre.
Bízni kell! Ne aggódj, ha betartod a dokid utasításaid, amit az én barátnőm igazából nem teljesen tartott be, nem lesz gond veletek!!!
Ha a méhszájat fedi, akkor van baj, de ez neked még nagyon változhat, mert ahogy nő a hasad, úgy húzódik egyre feljebb a méhlepény. Nekem is gyanús volt, de nem lett semmi gond, spontán szülhettem.
A dokim azt mondta, hogy 28 (asszem) hetesen megnézi és ha még veszélyes, akkor befektet, mert 100 km-re lakok, de ha helyben laknék, akkor is, mivel ha leválik, akkor elvérzek ott helyben, meg a babának is annyi, helyből se lehet beérni, nemhogy vidékről. Jól rámijesztett... De mindent rendben talált a vizsgálatkor, így onnantól nem is kellett vigyázni semmire.
Könnyű szülést kívánok!
Szia!
Nekem fedte a méhszájat.A 30.hétre szépen felszállt,így simán szülhettem.Feküdtem,nem hajolgattam,keveset emelgettem.Én nagyon féltem a császártól,ezért sokat gondoltam arra,hogy nem lesz más lehetőség(2 sima szülésem már volt).Mire lejött a baba,kb.10 hét,addigra már belenyugodtam és császárra készültem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!