Mennyi kávét ihat naponta a kismama?
én 1-1,5-öt iszok. Nemrég vizsgáztam, akkor lecsúszott a 2-3, de az csak pár napig tartott. Most 3 az 1-bent iszok, azt birom meginni, mert jön fel a savam tőle. Különben szinte mindig rendes feketét ittam.
22 hetes kismami
A koffein veszélyei
Egyes kutatások eredményeként fény derült rá, hogy a nagyobb mennyiségben, rendszeresen fogyasztott koffein növeli a vetélés, illetve az alacsony születési súly kockázatát- habár utóbbi esetben az összefüggés még nem bizonyított. Napi 200-300 mg koffein már komoly rizikót jelenthet. Feltételezések szerint a koffein akár függőséget is okozhat a magzatban, így a szülést követően akár elvonási tünetek is jelentkezhetnek a csecsemőn.
Kerüljük a koffeint?
Mindenképpen el kell kerülni a nagy mennyiségű koffeinfogyasztást, és ha valaki számára nem fontos az ilyen italok fogyasztása, az étrendből való teljes elhagyás a legbiztonságosabb megoldás. Egy-egy csésze tea, vagy egy pohár kóla elfogyasztása azonban megengedhető, illetve korlátozott mennyiségben koffeinmentes kávé is fogyasztható.
Kávét ugyan kaphatunk koffeinmentes változatban, de több olyan étel-ital létezik, mely szintén tartalmazza a várandósság alatt nem javasolt összetevőt. A csokoládé, tea, kóla is tartalmaz koffeint, így ezek esetében érdemes ellenőrizni, szükség esetén korlátozni a napi beviteli mennyiséget.
Nekem is kell innom a vérnyomásom miatt!
Én azt olvastam, hogy 3in1-ből meglehet inni napi 3-4 pohárral, a rendes kávéból pedig 1-2 csésze az ajánlott mennyiség!
Az instant kávéban ha kevesebb a koffein, akkor kevésbé ártalmas.
A koffein legyen minél kevesebb, az a lényeg.
Nescafe 3in1-et iszom naponta 2-őt 3-at. Még így is ritkán megy a vérnyomásom 100 felé...
Szerintem legalább egy rendes kávét iktass ki, igyál helyette 3in1-et, az íze megvan, de a koffein tartalma nem olyan magas.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!