Ha a placenta mellső falon tapad, akkor később fogom érezni a baba mozgását? Vagy nincs összefüggés?
Általában azt mondják hogy később. Az én tapasztalatom: első babámat várom, szintén mellső fali lepény, de a 15. héttől éreztem apróbb mozgást, 16. héttől már egyértelműen, 17.héttől már néha kívülről is láttam, és minden nap éreztem, 18. héttől apa is érezte.
De van aki csak 20-21 hetesen érzi először. Attól is függ hogy fekszik a baba és hogy mennyire aktív. Az én babám még mindig hihetetlenül sokat mozog pedig 2 hét és kint lesz!
Sok boldogságot!
Én a második babámat várom. Az első terhességnél a hátsó falon tapadt a lepény, a 18. héten éreztem a mozgást először, de az már határozott rúgás volt és kívülről is látszott, a férjem is érezte. Gyanítom, hogy érezhettem volna már apróbb mozgást korábban is, de mivel sokat mozogtam, dolgoztam, így egyáltalán nem figyeltem, meg nem is tudtam, hogy milyen lehet, mire kell figyelni.
Most a 18. hétben vagyok, mellső fali a lepényem és a 14. héttől én már érzem a mozgást, de csak én belül, ezek gyenge, simogatás, kaparászás szerű mozgás. Mivel most jóval vékonyabb vagyok, mint első babánál, így azt hittem, hogy kívülről is hamarabb lesz látható a mozgás, érezhető, de úgy néz ki, hogy nem. Nekem a doki azt mondta, hogy ilyenkor még mindig elég gyengécskék a babák, a méhlepény pedig elég sokat "szigetel", tompíthatja a mozgásokat, szóval ő előre mondta, hogy lehet, hogy a 20. hétig csak én fogom érezni, de a hasfalon majd nem jön át.
Tegnap annyi látható mozgás volt, hogy reggel ébredéskor a hátamon feküdtem és az egész pocim átvándorolt balra, asszimetrikus volt, ott volt egy púp, a jobb oldalon semmi, majd egy perc múlva egyenletesen visszakerült középre.
Szerintem igaza lesz a dokinak és a mellső fali lepény miatt a férjem most tovább várhat, hogy rúgja a gyerek a tenyerét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!