Ha egy baba, aktívan mozog és nagyon erőseket rúg akkor nagyobb az esélye arra hogy egészségesebben szülessen mint az aki ennek fordítottja?
Szerintem nincs összefüggés.
Ikreim vannak, az egyik sokkal aktívabb volt a méhben, mint a másik, mégis mind a kettő teljesen egészségesen született, és azóta is majd' kicsattannak az egészségtől.
Sőt, aki kevesebbet és gyöngébben mozgott, sokkal ügyesebb a másiknál a mozgásfejlődés terén. A aktívabb meg most is erősebb és vehemensebb.
Az én lányom elég lusta volt odabent. 3050 g és 52 centivel született, egészségesen, sürgősségi császárral 40+5 napra.
1,5 éves és eddigi betegsége csak egy orrfolyás volt.
Ez kb. olyan megállapítás, hogy akinek sokat mozog a gyereke, főleg éjjel, annak nem lesznek egyhamar nyugodt éjszakái, ha megszületik a pici.
Ill. akinek sokat rugdos a hasban a gyerek, annak hiperaktív gyereke lesz..
Egy magzatmozgás sok minden befolyásol. pl. frontok, mit ettél, milyen napszak van, mit hallgatsz, ér-e esetleg valami hirtelen változás (pl. nagyot fékez a busz és dőlsz), milyen a hangulatod.
Érdekes egyébként, hogy a hangulat kifejezéseket már magzatkorban megtanulják a gyerekek. Ott tanulják meg azt, hogy milyen jókedvűnek lenni, milyen érzés, ha sír az ember, milyen ha mérges, dühös.. stb!
Nem hiába van az, hogy az első 2-3 évben a gyereknek leginkább olyan a hangulata, mint az anyukának. 9 hónapig össze vagytok zárva jobb esetben. Ha te frusztrált vagy, akkor ő is az lesz. Ha nincs semmi bajod és jó kedved van, akkor neki sincs.
:) ez jó. Ha a felvetés igaz, akkor a lányom, hajjaj. Ő a 9hónapot szó szerint egy csendes sarokban összegömbölyödve töltötte. Több SOS uh-volt vele, mert nem találták a gyereket, szívhangot. Na jó párszor bejelentkezett, hogy még megvan.
Mára felér két katrina hurrikánnal:)
Semmi köze nincs a rúgások erősségének a baba egészségéhez :-)
Mind a 3 gyerkőcöm egészséges,és csak 1 volt közülük igen aktív a pocakban. :-)
Köszi a válaszokat:)
utolsó:nem baj legalább ma már megérte felkelnek!!!!;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!