Kismamák! Ha ültök a buszon/villamoson, és jön egy öregember, rátokförmed, hogy add át neki a helyet, megteszitek?

Nah tudod mikor adnám át neki,akár rúzsos akár nem.Benned ott van az élet,így is majd leszakad már a hasad,a derekad,midnen bajod van és még add is át a helyed.Na még mit nem:/Ott a sok fiatal,adjá át ők.Bezzeg a 15 évesek csak néznek...a nénikéjüket...

Velem ilyen lesz mint veletek,fellöknek vagy hasonló...utána megyek de akkora pofont lekeverek neki,hogy a fal adja a másikat.Barátnőm egyébként fiatalon lett terhes,pont 12-ben és suli buszsal járt haza,sztetek átadta vki neki?Nyomorgott velünk és ha nem szóltál rá vmelyik kis szarosra,nem adta volna át neki a helyet.Volt,hogy elájult buszon és még akkor sem...én meg a 150cm-el tartottam szegényt.De volt,hogy szünet volt és zárva volt a terem,a folyosón leakart ülni(akkor már 8 és fél hónapos volt) és egy helyet nem adtak neki,úgyhogy én ültem a földre és ő úgy az ölembe nehogy felfázzon.Ennyit a mai társadalomról...

Ellenpélda: amikor már 9 hónapos várandós voltam, SENKI, se senki nem adta át a buszon a helyét, pedig tele volt ülő tinédzserekkel - csak egy 70-75 éves idős nénike állt fel, hogy azonnal üljek le. Én szégyelltem magamat.

Figyelmetlenek mindenhol vannak, lehetnek fiatalok, nők, idősek, férfiak, bárki.....

a tomegkozlekedésrol bizony lehetne mesélni...tudnak valamit ezek a nénik, az biztos!! de a fiatalok is..a legtobb empátiát ugy általában a 25-40-es korosztálynál tapasztaltam. 8 honaposan utaztam utoljára buszon, de kapaszkodni sem tudtam szinte, a tizenéves csak meg csak bámult...hm. egyszer lehet o is megtapasztalja. bár amilyen vagány ez a korosztály is, talán majd felállít valakit...

OK, nem betegség a terhesség, de azért biztonságosabb ulve utazni...aztán inkább ujra autoval jártam mindenhova..

amit még a szivem csucske: sosem használtam ki a gyereket arra, hogy valahol elozkodjek v protekciozzak. ugy gondolo, ha viszem a gyereket (és muszáj, mert hova is tenném?), azzal vállalom h esetleg nyugos lehet. na de ha már végre sorra kerulok, miért akarnak OTT megelozni, félrelokni, mintha ott sem lennék stb????volt pár pozitív tapasztalatom, hogy hivatalban elobbre kuldtek vagy hívtak, de sajnos tobb olyan, hogy már a finisben elémszemtelenkednek. na az ilyeneknek be szoktam szolni de nagyon biztos siet, nekem meg karomon a gyerek....bosszanto:(

Én várandósan többször is átadtam a helyemet, ha úgy láttam, az illető jobban rászolrul.

De volt arra is példa, hogy nagy pocakkal átadtam a helyemet egy nénikének, erre felpattant egy pasi, hogy akkor én meg üljek le oda. Fura, mert nekem átadja, a néninek meg nem ? :S

Amúgy én asszem szerencsés vagyok, általában kaptam ülőhelyet, de érdekes, hogy vagy a fiatalka, vagy az idősebb korosztálytól, tehát kb 20-ig és 60-tól fölfelé, nők, ffiak vegyesen. A középkorúaknak általában eszükbe sem jutott átadni a trónjukat...

De buszhoz rohanó nénihez nekem is volt már szerencsém, aki a botjával vert utat magának a tömegben, és aki felszállás után színpadiasan sóhajtozott, meg rogyadozott, majd közölte velem, hogy talán akkor most adjam át a helyemet, mert neki fáj a lába (akkora hasam volt, mint egy növendék bálnának). Én meg kedvesen rámosolyogtam: Talán kímélni kellett volna ezt a fájós lábat a nagy rohanás, meg tolakodás helyett, de azért átadom, nehogy rosszul legyen itt nekem... Erre egy őszes úr mosolyogva felállt mellőlem, és a szemével csippentve mondta, hogy kismama, MAGA üljön csak le ide, biztosan FÁJ A LÁBA...

Mindenki röhögött a buszon...

Szituáció a következő:

Szellős, alacsonypadlós külvárosi busz, kb. minden harmadik ülés üres. Én pocakkal és babakocsival (benne kisember) középen, ahol lehajthatók az ülések - megjegyzem, máshova nem is tudnám rakni a babakocsit, olyan szűkre szabták az ülések közötti helyet. Papa jön, hogy adjam át neki a helyet! Elkezdtem röhögni, meg, hogy "csak nem gondolja, hogy félidős terhesen átadom magának a helyet!" Ha nem lett volna üres ülés, akkor talán meggondolom, de így...

A jó sztori: valamelyik nap a dög melegben egyedül szaladtam el bkv-zni, a félig üres buszon egy mamika át akarta adni a helyét, mert hogy az az árnyékos oldal. Ilyen is van, csak nagyon-nagyon ritka.

Az első terhességemnél SOHA SENKI nem adta át nekem a helyet. Veszélyeztetett voltam, szerencsére ritkán utaztam, de volt, hogy 40 fokban álltam a villamoson, buszon...stb. mikor a kórházba mentem vizsgálatra és mindenki csak bámult kifelé az ablakon.

Aztán a másik "jó" élményem mikor a két és fél évessel kell utazni, hát még vele sem nagyon sikerült leülni. Illetve nem vele, hanem neki. Szegény próbál kapaszkodni, de dölöngél jobbra-balra és a metrón még csak arrébb sem csúsznak, hogy elférjen esetleg. Most nehezített pálya, hároméves, én meg 26 hetes terhes. Most sincsenek sajnos jobb élményeim. Tudom, hogy ez szorosan nem kapcsolódik ide, mert itt nem nekem kéne átadni a helyem a mamiknak vagy papiknak, de ebből kifolyólag nem is tudnám, mert én sem kapok helyet soha. :( Eddig egyetlen egyszer kaptunk helyet egy külfölditől!

De eszembe jutott egy helyzet, mikor én is a buszon voltam és egy rúzsos mami is és ő kikövetelte magának a helyet! Lehet, hogy nekem is ezt kéne.... :(

Felszállt a reggeli buszra, egy idős bácsika, aki alig bírt menni, keze lába remegett, ünneplőbe öltözve,kiskalap, nyakkendő, kosár, szatyrok meg minden (vidék).

Ez még iskolaidőben volt, hely egy darab sem. A bácsika végigjött a buszon, kereste a helyet, hátha valahova leülhet. Elment egy rakás fiatal suttyó gyerek mellett, középkorúak mellett, érett meglett férfiak mellett, és senki nem adta át a helyet neki.

A busz már elindult, alig bírt szegény kapaszkodni.

Az ablak mellett ültem, mellettem egy fiatal 16 körüli lány. Kikászálódtam belülről, és átadtam a helyem a bácsinak. Alig akart leülni szegény, látta a nagy pocakomat, szabadkozott, tiltakozott, de végül csak beerőszakoltam a bácsit az ülésre.

A további utat állva tettem meg kezembe a saját cuccommal, a bácsi kosárja a lábam között, és pofátlanul a további le-fel szállók is lögdöstek.

Én már nem lepődöm meg semmin. Ha átadják örülök, ha nem nem szólok semmit, mert a végén még én kapok az arcomra hogy hogy képzelek ilyesmit.

Sajnálom azokat a kismamikat akik kocsistól, babástól, kistestvérestől teszik meg ezeket az utakat. Le a kalappal előttük.