34 hetesek nektek is sokat mozog a babátok? És mennyire durván? Nekem néha annyira erősen hogy fáj, olyan mintha kiszakadna a hasfalam, és szinte megállás nélkül mozog. Persze minden mozgását imádom!
33 hetes vagyok, de remélem így is érdekel :)
Nekem is nagyon erősen rúg, vagy a hólyagomon bokszol vagy a gyomorszájam felé rúg.
Meg mikor helyezkedik kicsit kellemetlen. De jajj én annyira imádom. pont a napokban gondoltam bele, hogy mindjárt vége ennek a gyönyörű időszaknak. Bár hiszem, hogy az utána levő még szebb lesz :)
Pont most van bent egy adag babaruci a gépben, ma kezdtem el kimosni őket.
A kórházi csomagom még nincs kész, jövő héten megyek beszerezni a még szükséges dolgokat.
Kisfiad lesz vagy kislányod?
Nem görcsöl éjszaka a lábad?
Alvással hogy álssz? Nekem mostanában az is elég kényelmetlen.
Szia! Rengeteget mozog a Manóka, de eddig igazi brutál rúgása csak 2-3 volt. Viszont egyre többet csuklik a Drága, naponta 3-4-szer minimum, az olyan édes.
Mi még nem állunk túl jól a készülődéssel, mert bíztunk benne, hogy a szülésig már az új lakásba költözünk, de erre sajnos egyre kevesebb a remény. Most kezdem csinálni neki itt a helyet, bár már így is túlzsúfolt ez a lakás. Az ágyat most hétvégén akarjuk megvenni a hozzávalókkal együtt, meg egy pelenkázó komódot. Ha azok meglesznek, akkor kezdem kimosni és kivasalni a ruhácskáit, abból viszont rengeteg van, mert nem bírom megállni soha, hogy ne vegyek valami kis apróságot. A kórházi csomagom még sehogy sem áll és a legnagyobb gondom a szoptatós melltartó beszerzésével lesz, mert alapból nagyok a méreteim (85E-F), nemtom mekkorát vegyek, ha még beindul a tejcsi. A többi cuccomat a héten akarom beszerezni, meg a DM-es dolgokat is.
Mikorra vagy kiírva és hol fogsz szülni? Én okt. 3-ra és Bp-n a Szent Imrében. Már nagyon várjuk, egyre rosszabbul viselem, annak ellenére, hogy egy kis cukron kívül semmi problémám nem volt. Csak már nagyon látni szeretnénk a Kislányunkat. További jó babavárást és készülődést! 34+4 km
Persze hogy érdekel! :)
32-33-34-35 hetesek írjatok! :) És bárki akinek kedve van :)
Az alvás változó, most hogy hűvösebb volt a levegő nagyon jót tudtam aludni, és a babám (KISLÁNY) is hagyott, de volt pár nap mikor egész éjjel rugdosott, fészkelt és csak pár órát aludtam. Amikor meg nagy meleg van, én fészkelek mert nem találom a helyem. Szoptatós párnával alszom, de már néha nehéz. Az éjjeli wc-látogatásokat már megszoktam, csak nehéz kikelni az ágyból, arról nem is beszélve hogy megfordulni! :)
Eddig egyszer görcsölt be a vádlim, azaz egy éjjel 2szer, hát borzalmas volt, pedig tömöm magamba a magnéziumot, mert sokat keményedek.
A Manókám eddig faros volt, de pár napja nem tudom eldönteni hogy megfordult-e vagy csak kicsit másképp helyezkedett. De ez elvileg (remélem) holnap kiderül.
A szülésen gondolkodtál/tatok? Hol fogsz/tok szülni?
Közben lett még egy válasz:):)
Én okt. 5-re vagyok kiírva, és a SOTE II-n fogok szülni. Fogadott dokim van, de szülésznő nincs, bár ha még faros akkor nem is fog kelleni. Már a császárra is felkészültem lelkileg, és már úgy vagyok vele, nekem mindegy hogy hogyan jön ki, csak minden rendben legyen és végre megpuszilgathassam! :D
Első vagyok.
Jaja, az éjszakai pisihadjárat nekem is nehezemre esik, de mindig arra gondolok, hogy legalább edzem magam az éjszakai felkelésekre :)
Az én kisfiam is csak mostanában fordult be fejvégűbe.
Miskolcon a Semmelweisben fogok szülni. A párom még mindig nem döntötte el, hogy bent akar-e lenni, de igazából én sem tudom, hogy jó lenne-e. Majd, ahogy alakul. A szülésen persze nagyon sokat agyaltam már, de már az elején eldöntöttem, hogy nem fogom magam paráztatni. Már rendesen várom, mert kíváncsi vagyok milyen lesz, még akkor is, ha iszonyat fájdalmas lesz. Na és a "végeredmény" érdekel persze a legjobban :D
Te hol fogsz szülni? Bent lesz a párod?
Hogy fogják hívni a picurkát ?
Én is okt. 3ra vagyok kiírva. Szegeden fogok szülni. Fejjel van lefelé a baba kezdettől fogva. Orvosom van, szülésznőm nincs.
Nekem sokat csuklik a drága, meg kinyomja a kis fenekét, vagy térdét vagy nem tudom miét a bordáimnál. Éjszaka egyszer vagy egyszer sem megyek a wc-re és jó az alvókám viszonylag. Ő kb 2 óra körül van fenn éjszaka, ezt úgy megfigyeltem, amikor épp akkor mentem ki a wc-re. Zsibbadás kézben, lábban nálam is van, és nehézkes a testhelyzet változtatás is, még a hasam is megfájdul tőle. Sokat keményedek kb. a 20. hét óta.
Babacuccok megvannak, kimosva, kivasalva, az ágy még nincs összerakva, meg a kórházi cuccom se, de ezt a napokban tervezem. Nálunk a neme meglepi lesz, mert kezdettől fogva úgy fekszik, hogy képtelenség megállapítani, bár én fiút érzek, így is készültünk. :-) Amúgy mindegy, csak rendben legyen! :-)
34+3 km
A párom szeretne bent lenni a szülésnél, de ha császár akkor ugye nem lehet bent.
Na igen nekem is csuklik a babám elég sokszor mostanában.
Izgi lehet hogy nem tudjátok még a nemét. Majd ha nem felejted el megírod hogy mi lett?
Okt. 1-re vagyok kiírva, Nyíregyházán fogok szülni.
Én már majd mindennel kész vagyok, de muszáj voltam megcsinálni.
30hetesen befektettek a kórházba, mert állítólag soványka volt a baba. Szerintem semmi baja nem volt, mert azóta is szépen fejlődik, normál ütemben. Minden eredményem rendeben volt eddig is.
Mindegy. A lényeg, hogy 15 napig egyáltalán nem jöhettem haza, aztán meg csak délutánokra. Így beparáztam, hogy semmivel nem leszek kész, s délutánonként apránként kimostam mindent, átvasaltam, lesterilizáltam.
Bár a mellszívót, cumikat, cumisüvegeket még nem, azzal ráérek.
Szóval nem lehet kiszámítani, hogy mikortól nem leszünk otthon.
Engem majd egy hónap után engedtek haza...De ezért is könyörögnöm kellett.
A rúgásokról: nekem rákezd délután 5-7 között és 11-ig meg sem áll. Nem értem, hogy bírja energiával. Én elfáradok benne,az tuti. Sokszor már tényleg kellemetlen, de akkor is élvezem, mert az csak azt jelenti, hogy jól van:-)
Amúgy kisfiú lesz, s Apa nem lesz bent, csak a folyosón. Én erőltetni nem akarom, majd dönt. De attól félek, hogy tehetetlenségében ideges lenne és ez rám is kihatna. Tudom milyen, amikor nem tud nekem segíteni...
Ja, s igen, 30. héttől az én babám is majd minden nap csuklik, de ez megint csak jót jelent:hogy érett a tüdeje. Bár valószínűleg kis mohó lesz babaként is, és lehet, hogy sokszor fog bukni. Legalábbis tapasztaltak ezt mondják.
Szia!
Én október 8-ra vagyok kiírva, de mondtak már (4d-s uh-on 6-át és 10-t is) más időpontot is, de ez a kórházi dátum. Kisfiút várok, minimális vesetágulata van, de megnyugtattak, hogy semmi baj nincs ezzel.
Az alvás a napokban nekem is jobb volt, de vannak napok, amikor óránként megyek pisilni és inni, kb kétszer pedig volt olyan, hogy magne b6-ot kellett bevennem egy-egy felkelés után, mert begörcsölt a pocakom, amikor visszahelyezkedtem az ágyikóba.A hűvösebb időben csodák csodájára nem is vizesedtem, de ma már igen. A két karom okés, nem zsibbad, nem vizesedik, és csak a jobb lábam, azaz a bokám vizes. Nem fáj, negyedik emeleten lakom, naponta egyszer legalább megjárom, éjjel is csak nagyon ritkán görcsöl be, de azt se vészesen.
Nekem sincs még összerakva igazán a kórházi cuccom, még melltartót kell venni, ami nehéz eset lesz, mert eddig a fehérneműs boltoktól a kínaiig mindent végig jártam és a kínaiban kaptam 105e-s melltartót (hozzá teszem,nagyon vicces, mert nincs nagy cicim, 75-max 80-as volt) ami persze félre volt számozva. Ezt már kinőttem.:) Előtejem is van, kb 20 hetes kortól.
A Picúrkám nagyon élénk, minden zenére beindul, olyan, mintha nem is aludna. Ha éjjel felkelek, akkor is érzem rögtön, hogy mocorog. Fejvégű, a lábbait teljesen érezhetően kidugja a bordáimhoz, majd hirtelen elmozdul, ha ott hagyom a kezem rajta..nagyon aranyos.:) Volt, hogy a párom érezte a kezét alul, én meg felül a lábait.:)
Csuklani is szokott, kb 2 hete vettem észre, annyira édes...még azt is érzem, olyankor, hogy hol a buksija pontosan.:$
A kiságy megvan, de még nincs összerakva, a babakocsi megvan, ruhák mosva, vasalva a szekrényben.
Hmm, a szülés. Izgulok, de nem félek, szeretném már látni a Picúrkámat, de remélem kivárja az októbert. Nem lesz apás szülés.
Lehet bent is fognak, mert már 12 kg hízásnál tartok és a dokim allergiás erre.:( De a Picúrka a lényeg!
Nagyon boldog, kellemes babavárást és könnyű szülést kívánok Nektek!
Sziasztok! Én ma léptem a 35.hétbe, szeptember 30-ra írtak ki, a Szent Istvánban fogok szülni, apás szülést tervezünk.
Minden rendben van, kisfiúnk lesz, Roland lesz a neve.
60kg-mal kezdtem, most vagyok 72kg, a vérnyomásom 120/80 állandóan, a cukromat már háromszor nézték, az is tökéletes, tényleg semmi panaszom nincsen.:)
A babának majdnem mindene megvan, még a törölköző hiányzik.A ruhákat már 24 hetesen kimostam, kivasaltam. A legbüszkébb arra vagyok, hogy vaterán sikerült kifognom egy alig használt babakocsit 6500ft-ért, mivel újra nincsen pénzünk.:(
A kiságyat vasárnap rakta össze a férjem, én meg tegnap bele az ágyneműt,persze nem az eredeti huzatával, csak, hogy ne legyen olyan üres az ágy, annyira tetszik.
A kórházi csomagomat tegnap raktam össze, a meglevő részeit, de még hálóinget meg köntöst nem vettem, ezeken kívül minden össze van rakva. Még a baba cuccai hiányoznak, csak nem tudom, miket tegyek neki.
Jövő héten lesz az első CTG, azt már nagyon várom, elötte egy vérvétel, ezt nem annyira, de ha muszáj.:)
A babám egész nap mocorog, főleg, ha ülök. Na, akkor van bordatámogatás meg minden. 32.hetin fejvégű volt, de még nem volt ékelődve, aznap vissza is fordult keresztbe. Sokat forgolódik naponta, tegnap a férjem is látta, amint egy hírtelen mozdulattal csücsülésre váltott és "kidugta" a kis fejecskéjét, mintha mondaná, hogy simizzük meg. Amúgy olyan igazi fájdalmas mozdulata nem volt eddig. De most megint keresztbe van. Majd megtalálja a helyét.
Aludni tudok a babámtól, soha nem keltett fel, pisilni sem kell sűrün, csak annyi a gondom, lehetek bármilyen fáradt, 2-2.5 óránál többet nem bírok aludni, és mellette egész nap itthon is fenn vagyok, hogy na majd este lesz alvás, és nem megy már 2 hete.:( Nem érzem magam fáradtnak.
Még annyi, hogy nincs fogadott dokim, sem szülésznőm, ügyeletesre bízom magam.
Bocs a litániáért, de jó volt megosztani nekem is az örömöm veletek.:))
Boldog babavárást és babázást!!:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!