Van koztetek 5-7 hetes kismami elso babòval?
Szia. Én kicsit kilógok már az 5-7 hétből... tegnap töltöttem a 9. hetet, de első baba, és nekünk is közel 1 évet váratott magára :)
Én is egyre kívánósabb vagyok, de nem kelnék fel kaját csinálni semmi pénzért, mert közbe meg a fáradtság nagyobb úr :P
Hát remélem az első aki megszületik most már Ő lesz... Mert az első aki nem szültett meg 11 hetesen úgy gondolta, hogy mégsem jön erre a világra.. :O :(
Az örömöm nem felhőtlen, majd a 12UH után megpróbálok örülni. Egynek örülök: ezek szerint nem csesződött el semmi a múltkori műtéttől, mert ismét meg tudott foganni.. Ennyinek örülök egyenlőre. És bízom a lagjobbanakban.
Ja elviekben 4+4 :) szóval még 5 hetesek sem vagyunk... :)
Lille/33L
Az enyémre azt mondta a doki, hogy 4-5 hetes lehet, még nem körvonalazódik a magzat, csak a petezsák látszódik. Mi júniustól próbálkoztunk és végre sikerült :)
Kicsit émelygek, és ég a gyomrom. Az öleléseket se bírom, vájnak a melleim.
Azt nem tudom hogy ilyenkor szabad-e szexelni. Szerintetek?
Az orvos megvizsgált és kb 5 perc alatt letudott, hogy jöjjek egy 7 múlva.
Nem lesz valami tanácsadás vagy bármi?
Engem is utólag csesztek le, hogy ne fürödjek (főleg ne az általam kedvelt forró vízben), hogy ne egyek fahéjasat, mert görcsöket okoz...
De fogalmam sincs semmiről...
Hát ha nem mondta a doki, hogy ne szexelj, akkor lehet... bár mi megvárjuk mindenképpen vele a 12. hetet... a te helyedbe keresnék egy normálisabb dokit... én fél óráig voltam pl. benn és minden kérdésemre kaptam választ. A kádban fürdést nem ajánlom, amúgy se, mert baromi sok fertőzést össze lehet kapni amúgy is :) Én is utálom, de ez van :)
Első voltam :)
Na akkor ezt figyeljétek a múltkori terhességemnél a dokim ránézett az UH ra , és ez volt az első odaböffentése. :
" Valóban terhes. Megtartja? " :O
Azt hittem rosszul hallok.. Hát ezzel a picivel be sem fogom hozzá tenni a lábam... :-/
Lille
Szia! Én állítólag ma léptem be a 6. hetembe!
De valami nagyon roszul érzem magam most, a melleim nagyon fájnak,én azt hittem csak viccelnek vagy eltúlozzák itt hogy igy meg ugy fáj, én alig éreztem valamit. DE most...szörnyű.
A kajára rá sem birok nézni, undorodok mindentől:D de ha már nagyon korog a gyomrom megeszek bármit. Viszont hányni még nem hánytam, Azt mondják ha edidg nem hánytál aztán se fogsz...hát ki tudja.
Mindenesetre nagyon várom ezt a kis csöpséget, rettentően félek is, de el sem hiszem hogy már bennem van a csoda!
Szia! Én elvileg az 5. hétben járok, két nagyon egyértelmű pozitív tesztem volt, orvoshoz a 7. héten megyek.
Én is állandóan éhes vagyok, pedig szeptemberben kezdtem életmódváltásba, azóta viszonylag keveset és egészségesen ettem, és tök jól bírtam, de az utóbbi napokban szinte állandóan éhes vagyok:D
Én, ha jól számolom, 6+3 vagyok. Mi pont a 7. héten megyünk dokihoz. Egyenlőre fizikailag semmi különös. Pár naponta van enyhe mensis görcs érzésem, és picit érzékenyek a melleim. A szagokat jobban érzem, de lehet, hogy ez a cigimentesség miatt is van. Nem émelygek, nincs undorom semmitől, és nem vagyok farkaséhes.Pisilni tényleg többször kell. Kicsit még csalódott is vagyok, hogy semmi tünetem nincs...
Amúgy meg hihetelenül élvezem, ahogy "apa" szeretget minket, és még egy ásványvizes üveget sem cipelhetek...
Varázslatos érzés. Beszélgetek vele, énekelek neki, és sok relaxációs zenét hallgatunk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!