27hetesen keményedések az természetes vagy valami egyéb oka lehet?
Nem kell mindjárt rosszra gondolni. Próbálj meg többet pihenni, kevesebbet emelgetni, vegyél be magnéziumot, és ha mégis keményedsz, akkor kérdezz rá a dokitól. Én is keményedtem már 27 hetesen, de nem sűrűn. Mikor már egyre gyakoribbá vált, többet pihentem, és az segített.
34 h km
több pihenés,több magnézium.(magne B6 helyett magnerotot kaptam)
A legfontosabb h a dokid megnézze a méhszáj zárt e?
Azt mondta nem jó,hogy van és kicsit korai.Vigyázni kell magunkra.
Nekem legalábbis így volt.
Szintén 27 hetes vagyok. Engem ezek miatt befektettek csütörtök este és csak szombat reggel engedtek ki kaptam mg infúziót. Közölte az ügyeletes hogy ha nem akarok koraszülni akkor maradok. Beteg volt a fogadott dokim..:(
Aztán tegnap Magnézium citricitet írt föl abból 3x1et. És jól lebaszott,közölte, hogy ezek a keményedések azért vannak mert nem pihenek eleget naponta 3-4 a normális, több ne legyen, mert ha megint előfordul akkor befektet 2 hétre és akkor majd kénytelen leszek pihenni. Komoly bajok lehetnek belőle. Kinyílhat a méhszáj. És a kórházba fekvéstől meg is szüntek, összesen 2x keményedik 1 nap, de ma az sem volt már szerencsére.
Tényleg pihenj, kérj segítséget a másik gyerkőchöz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!