November közepén-végén szülő kismamik, mekkora a pocakotok?
Szia! November végefelé jön majd a kisasszony, Evelin. A 30. héten mentünk babamoziba, ott több mint két kilósra becsülték a picit, ami szerintem azért túlzás, de hát, ki tudja. A pocakom óriási, de cakkundpakk híztam 8 kg-t, eddig, és ebből a legtöbb a baba, meg a velejárók (magzatvíz, méhlepény, vér, stb), meg egy kis víz a lábamon. Nem tudok éjjel aludni, mert a hátamon fulladok, ha oldalra fordulok, akkor a kicsim rúgdos, de olyanokat ám, mint egy kickbox-os! :D
Te hogy vagy, kedves kérdező?
32+3 hkm
Jól vagyunk mi is, nekünk is kislányunk lesz, a neve még nem konkretizálódott, van egy 8 éves nagylányunk is, így hárman ötletelünk, és persze mindenkinek más tetszik. Nehezíti a helyzetet az is, hogy a múlt heti uh-ig úgy tudtuk, kisfiú, így lányneveken nem is gondolkoztunk... :) De a 4d-n egyértelműen látszik, hogy újra kiscsajunk lesz!
A miénk is nagy boxos, éjjel hagy aludni ugyan, de ha felkelek pisilni, rögtön fel van ő is.
Nekünk 30 hetesen 1,6 kg-ra becsülték, de ne ijedj meg, az első babánknak sem pontosan mérték a súlyát, egyáltalán nem biztos, hogy nagy babátok lesz. Én eddig 4 kilót híztam, a nagylányunkkal is összesen 8 kiló pluszom volt a végére, szerintem most is ekörül lesz. Hol fogsz szülni?
November 12-re vagyok kiírva a mi kis Nyuszikánkkal, Zsófival. Méhszáj már egy ujjnyira nyitva, eddig kórházban voltam, most pedig szigorú ágynyugalom. Nehéz az elalvás, a legkényelmesebb nekem hanyattfekve lenne, de a picikém utálja... Így marad az oldalfekvés, de azt már nagyon unom... végülis már mindenhogy kényelmetlen.
33 hetesen 2,5 kg-ra becsülték a súlyát, méretei alapján is nagyobbnak mondják 1 héttel, így az NST-t is hamarabb kell elkezdenem.
Eddig +11 kg volt rajtam, de 3 napja nem mértem magam.
34 hkm
November végére vagyok kiírva, szerdán töltöm a 32. hetet.
Úgy néz ki, kislányunk lesz, a neve még nem 100%.
Nekem igazán semmi bajom leszámítva, hogy kissé bekeményedik a pocakom ha sokat gyalogolok.
Aludni is tudok mindenféle pozícióban szerencsére, nem fáj semmim, nem vizesedek.
Az elején fogytam 4,5 kg-ot, a 16. hét óta visszajött eddig 6 kg.
A hasam nem túl nagy, legalábbis a visszajelzésekből gondolom, mindenki meglepődik, mikor mondom mennyi idős várandós vagyok, azt hiszik, csak jövőre születik.
Lehet, azért nem látszik annyira, alapból van némi túlsúlyom és magas is vagyok, a csípőm is szélesebb.
Szia, én november 14-re vagyok kiírva. Kisfiam lesz, a neve még nincs meg.. Valahogy egyik sem az igazi. Bízom benne hogy a szülésig még kipattan az isteni szikra valamelyikünk fejéből.
Én 10 kg-t híztam, 50-ről indultam, csak a hasamra és a mellemre híztam eddig.
Az utolsó ultrahangon, 32 hetesen saccoltak 1750 grammot, szóval nem nagy baba, de nem is vészesen kicsi. Én 2100 grammal születtem anno és időben, tehát nem fog meglepni ha ő sem lesz egy négy kilós gyerek.
Alvás: nekem a rengeteg pisilés nagyon bezavar, van olyan éjszaka hogy óránként kelek fel. De már megtanultam 2 másodperc alatt elalduni, úgyhogy kevés olyan reggel van, amikor nem vagyok kipihent. Oldalt alszom egyébként, hol az egyik, hol a másik oldalon.
Nov. 10-re vagyok kiírva, kislány lesz. Közel 114 centi a haskörfogatom. (Tudniillik vékony voltam.) Eddig 5 kilót híztam. Most pár napja felkelek éjjel pisilni, vagy kétszer minimum. Nappal 1szer pisilek, a többi valamiért éjjelre marad. 30+2-n volt 1750 g a becsült súlya, kb 30 centi volt.
A nevén még tanácskozunk, a családot meg a szűk baráti kört kérdezgetjük, de valószínűleg Mirtill vagy Enikő lesz.
33+3 hkm
Szia!November 24-re várjuk kislányunkat Laurát.
Eddig 9 kilót híztam,30 heti UH 1285 grammra tippelték,nem számítok nagy babára.
Az alvás ami nagyon nehezen megy,éjjel sokat kellek fel pisilni,és nehezen alszom vissza.Dél fele rám jön a légszomj,és alig kapok levegőt.
A pocakom nem túl nagy(köldöknél mérve 108 cm)
32 hetes kismama
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!