Elég kényes kérdés, elolvasnátok?

Na és hosszú!

5 hetes kismama vagyok.

Volt egy fiúnk,kit sajnos elveszítettünk :(

Párom nem akart még babát,igy védekeztünk(megszakítás).

Én egyébként is szerettem volna.A fiúnknak idén tavaszra terveztük a tesót.Rendszeresen járok pszichiáterhez,hogy segítsen a feldolgozásban.Végül,mondta,hogy be kellene feküdjek a pszichiátriára,hogy kipihenjem magam és hogy kiszakítsanak a környezetből.Igy is tettem.2 hétre bevonultam.Hozzáteszem párom nem jár,úgy gondolja felesleges.Hónapok óta kérjük h menjen ő is,de max 2x volt.A kórházban derült ki,hogy babát várok,mert késett a menzeszem.Mikor az orvos mondta,alig hittem el,hisz "védekeztünk".Persze nagyon nagyon örülök neki,és tudta jól a picike,hogy mikor kell jönnie.

Mindenki örül a családban,hogy végre a sok negatív dolog mellett egy pozitiv is.Kivéve páromat.Ő abszolút nem örül neki,sőt el akarta vetetni(vagy még lehet akarja is).Engem okol,hogy átvertem és,hogy én nem védekeztem semmivel.(Hozzáteszem fogamzásgátlót nem szedhetek,gumira allergiás vagyok)Nagyon ellenséges mióta kiderült,hogy babát várok.Nagyon ellenzi,nem kérdez róla semmit ha megyek uh-ra,tulajdonképpen elmegy mellette.Ha rosszul vagyok vagy vannak terhességi tüneteim,sem érdeklik,sőt megmagyarázza,hogy nem attól van.Teljesen elhidegült tőlem,már egy puszit sem ad.Ennek már 3 hete.Mit tegyek?

Egyszerűen nem hagy örülni a babának!Pedig,nekem sok sok erőt ad.