Olyan anyukakat kerdeznek akiknek volt mar vetelese, es utana egezseges gyereket tudtak vilagra hozni. Mit tehetnek annak erdekeben hogy ne jarjak ugy megint? Jarjak hetente ultrahangra? 9hònapig csak feküdjek? Mit Tanacsoltok? 7hetes kismama
Semmit nem tudsz tenni. Az első babám elvesztettem, 9 hetesen leállt a pulzálás. :( Utána rögtön terhes lettem és gyönyörű, egészséges kisfiam született. A második terhességem végig aggódtam. Szedtem a vitamint, meg persze voltunk 3-szor 4D-n, mert engem megnyugtatott, hogy láttam. Amikor már érezhetően, láthatóan rugdosott, az nagyon jó volt, bár akkor is, ha egy bizonyos idő után nem éreztem, akkor addig piszkáltam, bökdöstem szegényt, amíg életjelet nem adott magáról! :)
Egyébként azt olvastam, hogy nagyon sok első terhességnek vetélés a vége. :( Több okot is olsvastam, hallottam, de a lényeg, hogy utána általában teljesen egészséges kisbabák szoktak születni. Ne aggódj. Attól, hogy fekszel 9 hónapig, meg hetente jársz uh-ra, nem lesz nagyobb biztonságban a babád, csak te fogsz megkergülni! :) Gondolj arra, hogy kétszer ritkán csap ugyanoda a villám, én is ezzel nyugtattam magam! Egyébként most újra terhes vagyok, 3. terhesség, 2. baba, mégis ugyanúgy be voltam tojva az elején, mint a második terhességemnél, hogy neghogy baj legyen!
Boldog babavárást!
26. hetes kismama
Nekem már volt egy vetélésem most 37 hetes vagyok.sajnos semmit nem tudsz tenni ha baba meg akar maradni akkor meg is fog.ha meg nem akkor 3elmegy.attl hogy minden héten uh-ra mész nem jelent semmit...attól még 23 hetesen is elvetélhetsz.egyébként nem is egészséges annyi uh, 4 van a terhesség alatt.az én babám pl utálja...utána mindig bekeményedett a hasam.
a 9 (10) hónap fekvést azért megnézném,annyi erőd nem lenne szüléskor hogy úgy kellene feltenni az ágyra.NE aggódj tedd azt amit eddig is.ne emelgess,ne erőltesd meg magad,és nem lehet baj...
Nálam sajnos "kétszer csapott ugyanoda a villám": két egymást követő terhességem végződött vetéléssel. (Az első terhességem problémamentes volt, egészséges nagyfiam van, 2,5 éves). Az elsőnél 8 hetesen, az első doki látogatás napján már nem volt mit néznie a dokinak, a másodiknál még szívpulzálást láttunk, de 9 hetesen akkor is elkezdtem vérezni. Most 32 hetes vagyok, és minden rendben.
Az első 12 hetet végigizgultam a korábbi vetélések miatt, utána pedig azért izgultam, mert ezzel egyidőben folyamatosan beteg is voltam, és antibiotikumokat kellett szednem (torokgyulladás, arcüreggyulladás, kötőhártya, hörghurut stb. szépen sorban az első 4 hónapban....) Mióta bejött a jóidő vagyok jól, és mióta minden nap érzem rugdosni a lányom nyugodtabb vagyok. Az egészségi állapota a gyogyik miatt aggaszt, UH-n nincs kimutatható eltérés, elvileg minden rendben. Az meg, hogy most lesz e pl. szívzöreje, vagy ekcémája vagy egyéb más betegsége és ezt a gyógyszereknek lehet e betudni vagy sem, sosem fogjuk megtudni.
Nem tudsz mit tenni, csak bízni, hogy ez a baba hozzátok akar megszületni. Én hiszek ebben, és mivel én mindig is bátyó-hugi viszonyt szerettem volna, azt gondolom, hogy nem véletlenül jött most a pici lány hozzánk....
De megértelek, én minden wc-re menetelkor félve néztem, hogy vajon vérzek e... szörnyű volt, de meg kell próbálni nem arra gondolni, hogy baj lehet.
Boldog babavárást!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!