Nemreg tudtam meg hogy csaszarral fogok szulni. Azota halalfelelmem van, annyi mindent olvastam a lehetseges komplikaciokrol, pedig tudom, rutinnak szamit, mire vigyazzak hogy jo legyen minden? Altatassal lesz.
Nagyon jó a császár, ne félj tőle! Én a másodikat is azzal szeretném (az első is az volt), pedig előtte nagyon szülés párti voltam.
Nagyon hamar gyógyul utána a heg, és a fájdalom is elviselhető. Legalábbis én nem éreztem olyan fájdalmat, amit a szülőszobáról kihallottam. Szóval jó lesz, nagyon!!!!
Nem kell semmit se félned, nekem két császárom volt, de csak egy alig látható heg az egyetlen, ami maradt belöle.
Maga a mütét sem veszélyes, nincs több kockázata, mint egy sérv- vagy vakbélmütétnek.
Csak kiváncsiságból: miért kell császárral szülnöd?
Örülj neki, a programozott császárnál legalább nem kell vajúdni, nem hagyják szenvedni az asszonyokat. Ez legyen mindig a fejedben. Nem kell félned, minden rendben lesz. Az meg egy dolog, hogy mit olvastál... szerintem a fele se igaz egyébként, nem szabad ilyenekre adni. Én kifejezetten örülnék ha minden fájás nélkül csak úgy "kivennék" a babám. Az egyetlen kényelmetlen dolog, hogy császár után 24 óráig nem lehet felkelni és katétert tesznek fel. De azt hiszem ez csak a gerinc érzéstelenítés miatt van, azt hiszem akit altatnak annak fel szabad előbb kelni.
Szóval én csak annyit tudok javasolni, hogy ne aggódj, inkább örülj, hogy vajúdás nélkül megúszod az egészet! :)
Minden jót nektek :)
37+3 hetes kismama
Nem kell félned, amiket olvastál, az olyan, mint agyogyszereknél a lehetséges mellékhatás - csak nagyon rikán fordul egy-egy elö. A császárnál gyakorlatilag nem lehet probléma. A lányom nemrég szült császárral, és már aznap fel kelhetett, és a harmadik napon már haza is mehetett a picivel - most már 3 hónapos, és a lányom´már majdnem el is felejtette, hogy igy eltt a baba.
Egyébként nekem is volt császáros szülésem is, meg "rendes" is, nem volt rosszabb. Igy hamarabb meglesz a baba, neki is könnyebb igy.
Sok örömet kivánok a babával.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!