Mi az a normális segítség, amit egy terhes elvárhat a családtól? Bővebben lent.

Teljesen egyetértek az előző válaszolóval.

Nekem sem segített senki, míg terhes voltam, sőt az utolsó hónapokban jártam, mikor festettük a házat, vagyis inkább én festettem, mivel itthon voltam. Én élveztem nagyon, hogy jön a baba és szépítgethetem, a babaruhák mosása meg vasalása meg egy külön élmény.

A segítség majd inkább a szülés után lesz nagy kincs. Mert bizony az első hetek nagyon nehezek lesznek.

Milyen kár, hogy természetesnek veszi itt mindenki szinte azt, hogy csak azért mert ők vállaltak gyereket, akkor máris nem jár nekik segítség a családtól.

13-asnak igaza van viszont abban, hogy merj segítséget kérni. Ez nem nagy dolog. A húgod lehet tényleg picit féltékeny, de az is lehet, hogy fogalma sincs a terhesség mibenlétéről, hogy te mit élsz és mit hogyan látsz?

Ha leülnél vele ezt megbeszélni, az nem hozna változást?

A terhesség meg valóban egy állapot, de mivel mindenkinél más, ezért nem lehet általánosítani, hogy ha nekem megy, akkor másnak is kell mennie. Az én hasam 135 centi körbe és nem tudok már hajolni. Más viszont igen. Akkor máris rosszabb ember vagyok?

Én a férjemre hagyatkozom, ő sokat segít. És ha ne adj isten valaki be akar segíteni bármiben, hát nem utasítom vissza. Mondjuk nekem sincs családom, de ettől függetlenül írom.

Javíts ki ha tévedek, de ilyenkor a kellemetlen érzésed mögött az is van hogy amúgy is kevesen vagytok akik még vagytok egymásnak és akkor legalább azoktól szeretnél segítségre számítani, nem azért mert fizikAILAG nem vagytok rá képesek a férjeddel, hanem azért mert jó érzés megélni a biztonságot, a több irányból jövő érdeklődést, szeretetet.

Nálam legalábbis ez is belejátszott amikor "puffogtam" hogy egyik tesóm se kérdezte meg hogy segíthet e valamiben, hozhat e valamit, bár ők fiúk de nem huszonévesek már és párjuk is volt akinek legalább eszébe juthatott volna hogy ez egy alapvető udvariassági dolog.

Nekünk se élnek a szüleink, párom családja szintén a távolból okoskodott ( a szülei még azt se mert bár élnek de senkire se kíváncsiak).

Én simán festettem, takarítottam, pakoltam minden dolgot ketten csináltunk a férjemmel és jó érzés volt és nem haltam bele. És meg is tudtuk szép apránként venni a dolgokat az első babánknak.

Majd pár év múlva a másodiknak is, de sose egyszer nem kérdezte senki hogy nem kell e vmiben segíteni esetleg? (akár hogy a nagyobbamat pár órára elvigyék pl. játszótérre vagy akármi).

Az hogy eddig pár darab méretben nem is stimmelő turis ruhát meg egy két mástól levetett játékot hoztak össz az már nem is érdekes.

Egyébként szeretem őket és jól elbeszélgetünk persze. De én ezt velük fordítva így nem csináltam volna meg és amikor gyerekük lesz, sose állítanék oda pl. üres kézzel.

úGYhogy én értem hogy mi esik rosszul ebben a dologban.

Amúgy meg erre hogy tesód is 31 éves tehát nem 20...ez semmit se jelent van aki örökké gyerek vagy kamasz marad felfogásában életvitelében gondolkodásban, függetlenül a biológiai korától...

Nekem eszembe sem jut, hogy a tesóimnak kellene nekem segíteni. Mi vállaltuk a férjemmel lányokat, nem ők. Én a 38. hétig dolgoztam mindegyik terhességemnél, és közben felújítottunk, gyerekszobát csináltunk, festettünk stb.

Van 3 nővérem, de egyiktől sem vártam el semmit. Az én házam, az én családom, nem a tesóimé.

DE: ha kértem volna, bármelyik ugrott volna, de nem kértem.

Szegény kérdező!!!

Nagyon sajnállak, h ennyi "negatívot" kaptál! Én is hasonló helyzetben vagyok, csak nálunk még kisebb a család és anyagilag senki sem támogat (amit nem is várnék el senkitől...)Viszont a jó érzésű emberek segítségét igen!A vad idegenek segítenek a kismamáknak, akkor az ember miért ne várná ezt el a közvetlen hozzátartozóitól? Nekem csak egy barátnőm van, aki tud segíteni és mindenben, amiben csak lehet segít is, pedig 5 évvel fiatalabb nálam.(szinte a húgom)Apa részéről van anyuka, meg tesó, ők is szoktak segíteni, ha kell. Szerintem az a legnagyobb gondja a kérdezőnek, mint nekem is, hogy sajnos azaz ember már nincs az életében, akire egy nő, egy leendő anyuka ilyenkor a legjobban támaszkodhatna: az édesanyja...Sajnálom, h ilyen a helyzeted/tünk. Egyet tudok neked tanácsolni, h akármennyire is szereted a húgodat, most a férjeddel egy család lesztek és (a pici után) ő a legfontosabb az életedben!!!Sajnos fel kell állítani egy fontossági sorrendet, ami neked úgy gondolom, h nagyon nehezen fog menni, hisz ha jól sejtem inkább anyáskodós típusú vagy a tesóddal, mintsem testvéri. Szerintem ezért sem szólsz neki semmiért, h segítsen, mert nem akarod "terhelni", hisz Ő a Te kishúgod! Lehet csúnya, amit a végére írok, de: üdv a felnőttek világában! (fel kell nőjjetek, neked is, hogy meg tudd neki mondani, és neki is, hogy mostmár nem Ő az imádott, hőn szeretett hugica--fontossági sorrend...)

Saját élmény:

Tesóm 25 éves volt, amikor terhes volt, én 23. Bár már dolgoztam, de én is az az első 2 bodys ajándékozó voltam,+ névnap, szülinap, karácsony, nem segítettem nekik, mivel nem is tudtam, mivel jár a kismamaság + 120 kilóméterre laktunk, de a hétvégenként sem segítettünk nekik, amikor hazajutottunk.

Na most én is babát várok, és természetesen nem várok el tőlük semmi segítséget, bár nem is ajánlották fel, egyedül anyósom, hogy bármiben segít, de ő 60 éves, nem fogadom el a segítségét.

Tavaly volt egy vetélésem, így férjem nagyon óv minden emeléstől, pakolástól. Nagyon precíz és tisztaságmániás voltam, de most vagy megcsinálja a férjem, vagy én szép lassan, vagy majd megcsináljuk egyszer, annyit csinálok, amennyit bírok, amennyi erőm van, nem fogom magam túlterhelni. És fura mód nem zavar, ha valami várat magára. Úgyis meg lesz minden, ha lassan is.

Mi is terveztünk festést, majd meglesz. A lényeg, hogy a babaszoba kész legyen mire jön a kis manónk. :)

És amióta babás vagyok és nem bírok annyit, jut eszembe állandóan tesóm, hogy milyen lehetett annak idején neki...és biztos örült volna a segítségadásnak...de nekem nem jutott eszembe...

Tesód is rájön majd, hogy elkélne a segítség, ha babás lesz! Hidd el, addig nem!!

Ez tényleg saját tapasztalat.

Boldog babavárást neked is!! Vigyázz magatokra!