Van itt olyan KISMAMA aki MEGLEPI-BABÁT hord a szíve alatt? 2012
Ezt úgy értem,hogy nem volt kifejezetten babaprogram,de direkt nem is védekeztek,ha akar jöjjön cimszóval és jött a baba. nálunk így volt, az elején nagyon megijedtem, hogy most mi lesz, de azóta boldog vagyok!
Ti nem pánikoltatok be először? :-) 12hkm
Nekem a 8 hós szopizó kislányom mellett még meg sem jött a menstruációm, mikor teszteltem egy pozitívat. Na volt ám nagy meglepi, meg öröm!:) (az első babára több mint 1 évet vártunk)
14 h km
Mi is így vagyunk! Tavaly nyár óta nem védekeztünk. A gyesem lejár most májusban, így már tavaly terveztük a tesót.
De az első olyan nehezen, orvosi segítséggel jött csak össze, hogy nem számítottunk ilyen gyors sikerre.A gyógyszer utáni 4. hónapban sikerült.
Most 21 hetes vagyok.
Mi még tavaly májusban beszéltünk férjemmel, hogy legyen-e 3. babánk. Csak gondoltunk RÁ, és 3 hét mulva már pozitívat teszteltem. Februárban megszületett a (tervezett) meglepi Babánk, aki nemsokára már egy hónapos. :) Kicsit későbbre terveztük, mert a nagyobb tesója sincs még 4éves, a kisebbeik meg csak 20hónapos. De nem baj- kicsit nehéz még most az elején, de nem bánom. :) Majd belejövünk!
Mindenkinek gratulálok!
Nekünk is bőségesen meglepi volt! :)
Már régóta szerettünk volna babát, de valamiért sosem akart jönni. Én úgy voltam vele, hogy most már mindegy, nem görcsölök rá. Eltelt két év, még mindig semmi. Elmentünk kivizsgáltatni magunkat és a páromnál látóterenként három életképes spermiumot találtak. Azt mondták, hogy megtermékenyítéssel tud csak megfoganni, de még ez sem biztos. Én azt mondtam, hogy beletörődök, ha nem lehet kisbabánk, de nem szeretnék még egy évet görcsölni ezen.
Aztán hat hónap múlva, valamelyik reggel megnéztem a naptárat és rájöttem, hogy meg kellett volna jönnie. Már egy hete késett.
Vettem egy terhességi tesztet, hátha, sosem lehet tudni. De aztán rájöttem, hogy lehetetlen lenne. De végül rávettem magam és megcsináltam a tesztet. Pozitív lett.
Hirtelen boldogság, ijedség, meghatottság, remény futott át rajtam. Hihetetlenül örültünk, hogy a mi babánk egy véletlen csodababa.
Már a szüléshez közelítünk, nemsokára a kezemben tarthatom. :))))
38 hkm
nekem mind3 meglepi :) eldöntöttük h nem védekezünk-2007 február: rögtön terhes lettem. eldöntöttük,lassan majd jöhet a tesó-2008 november: rögtön jött. 2012 február: mi lenne ha? és igen! :)) h pánikoltam-e? terhesen az ember folyamatosan be van tojva,de nem baj :)
Legmeglepibb baba a barátnőméké, 1. házasságból véletlen gyerek,másodiknál 4 lombikból 6 év után 1 baba, rá 1 évre szarul volt,hányt,fogyott,fájt a háta,dereka,gondolta vesekő/mivel azt mondták nekik spontán 0% h gyerekük lesz/ hát volt meglepi h ott volt a pici! :))
Az első gyerkőcünk szó szerint hatalmas meglepi volt, mivel egyetlen "gumilukadásos" baleset alkalmával fogant meg. :) Igaz, hogy már volt szó a babavállalásról akkortájt nálunk is, és éppen ezért tudatosan nem is szaladtam esemény utáni tablettáért - hiszen ha már most jönni akar a baba, hát várjuk szeretettel - de amikor végül pozitívat teszteltem, azt se tudtam, merre ájuljak el. :) Kész tények elé lettem állítva, 9 hónap múlva szülök! :S Az apukája azonban csak mosolygott, amikor letettem elé a két csíkos tesztet, mivel ő "tudta, hogy pozitív lesz"...
Azóta 4 éves a kis szökevény, és már úton a tesó is, 32 hetes pocakom van. :) A nagyfiam után a pocaklakó kisasszony már egészen "tudatos" döntésnek mondható, mert nála már mi határoztuk el, hogy jöjjön. 3-4 alkalomból össze is jött. :) Azért meglepi most is akadt: 7 hetes babásan még teljesen negatív volt a reggeli terhestesztem... A doki szerint azért, mert lassan ágyazódott be a baba. 11 hetesen, mikor már pocim is volt, nem újabb tesztet vettem, hanem elmentem a nőgyógyászatra, hogy azt hiszem, babát várok... És tényleg! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!