Hogy lehet visszalépni az örökbe-adástól?
Húgom 16 éves és teherbe esett. Sajnos nekem nem szólt erről, külföldön élek a családommal, ritkán járunk haza... most keresett csak meg. Elmondta, hogy a szüleimmel úgy döntöttek, hogy örökbe adja a babát, valamilyen szervezet segítségével találtak is szülőket, akikkel találkozott is. Most azért keresett meg engem, mert közeleg a szülés ideje és meggondolta magát. Nevelni szeretné a babáját, de nem tudja megoldani és retteg, hogy mit szólnak a szüleink, valamint az örökbefogadó szülők, akik ugye várják a kicsit. A férjemmel úgy döntöttünk felajánljuk neki, hogy költözzön hozzánk a kicsivel, járjon itt iskolába, mi meg neveljük a babát az ő részvételével és majd, ha felnő a feladathoz és önálló nagylány lesz elköltöznek. Nekünk is van 4 gyerkőcünk, a legkisebb 5 hónapos, szóval ahol van hely 4-nek, nem vész el az ötödik sem talán. A kérdés az, hogy mit lehet ilyenkor tenni? Vissza lehet lépni? Le lehet állítani az örökbefogadási folyamatot? Ha igen, hogyan? Etikus ez az örökbefogadó szülőkkel szemben?
Minden választ köszönünk
Köszönöm a válaszokat, lehetséges, hogy kell szülői beleegyezés, de nem hiszem, hogy ez gond lenne, anyáék is azt szeretnék természetesen, hogy mindenkinek a legjobb legyen, szóval remélem, hogy meggyőzhetőek lesznek majd ebben a kérdésben...
Köszönöm a sok dicséretet, de igazából nem hiszem, hogy engem illet, hiszen a testvéréért bárki megtenné ezt, a férjemtől viszont nem lehetne ezt elvárni, ő mégis teljes mértékig támogató és már szervezgeti össze a gyerkőcöket, hogy felszabaduljon egy szoba :)
Az örökbefogadó szülőkkel szemben van nagyon rossz érzésem viszont, sajnálom, hogy nem beszélték ezt meg velünk a húgomék rögtön az elején...
Szia ezt a linket találtam nektek, azt írja hogy csak a szülés után mondhat le a babáról. Tehát, csak szólni kell még most, hogy hogy döntöttetek.
Elgondolkodtam a helyzeteteken, biztos, hogy ugyan ezt tenném, ha a hugommal ezt történne. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!