Hogy élted meg, ha "tévesen" indultál a kórházba, mert azt hitted, itt az idő, aztán pedig hazaküldtek?

Én elég rosszul, nagyon mérges voltam.

Bár az én helyzetem nem mondható vaklármának. Feleslegesen is mentünk be, meg nem is.

Mi külföldön élünk. Itt másképp megy a szülés, vajúdás a kórházban, mint otthon. Az az elv, hogy a kismama és a baba minél kevesebbet legyen bent. Szülni csak utolsó pillanatban szabad beérni, mert utolsó előttiben még úgyis hazaküldenek. Telefonos kapcsolattartás van vajúdás közben.

Nekem a magzatvizem folyt el, telefonáltam, mondták, hogy menjek be. Azt gondoltam, hogy most már biztosan ott is maradok, hiszen ha ők kérik, hogy menjek, akkor nem küldhetnek haza, na meg repedt burokkal amúgy sem.

Ehelyett megvizsgáltak, megállapították, hogy még nincsenek fájásaim, zárt vagyok, vettek kenetet és vért, fél órán belül visszajött a laboreredmény, hogy nincs fertőzésem, semmi bajom. Hazamehetünk.

A férjemmel mi csak néztünk és azt hittük, hogy rosszul értjük, bár a nyelvtudásunkkal nincs baj. De jól értettük, hazaküldtek. Mondták, hogy első baba, nincs fájás, elfolyt a víz, statisztika alapján 24 órán belül nem szülök, egy nap múlva menjek vissza ellenőrzésre akkor is, ha nincs fájás. De ne aggódjak, 48 óra múlva megindítják a szülést, ha addig sem indulnak be a fájások.

Én meg csak menjek haza és élvezzem ki az utolsó baba nélküli hétvégémet.

Csordogáló magzatvízzel. MIVAN???

Piszok mérgesek voltunk és kétségbeesettek. Szánalmasan éreztük magunkat, ahogy én az óriási betéttel és a vizes nadrággal, a férjem pedig az utazótáskával és az üres bébihordozóval kocogunk az autó felé.

Mit ad Isten, ahogy hazaértünk és fordult a kulcs a zárban megérkezett az első fájás. 35 mp hosszú volt. Majd a második is három perc múlva. És így tovább. Vajúdtam bő két órát és már két percesek voltak, 50 mp hosszúak. Telefonáltam, de azt mondták, hogy ez még nem lehet két perces, feküdjek le aludni. Nah, akkor eldurrant az agyam.

Beültünk ismét a kocsiba (akkor a hordozót már inkább nem vittük), vissza a kórházba. Akivel telefonon beszéltem lecseszte a férjemet, hogy miért mentünk vissza, közben nekem fájásom volt, így az egyébként kedves szülésznőnek üvöltöttem le a fejét, hogy legyenek szívesek megvizsgálni (később elnézést kértem, de megértette).

Kiderült, hogy már 4 ujjnyira nyitva vagyok, kezdődnek a tolófájások. volt nagy rohanás, alig ért le a doki, mert a fiam már akkor tartott kifelé.

Ha hallgatok a telefonos nőre és negyed órát még otthon maradok, akkor a férjem lett volna az a szerencsés, aki otthon, a hitvesi ágyban kisegíti belőlem a gyereket.

Így utólag visszagondolva kicsit vicces a történet, akkor nem volt az.

Összefoglalva: én nagyon-nagyon nehezen és rettenetesen dühösen éltem meg, hogy első körben hazaküldtek. Most már nem bánom, jobb volt otthon vajúdni.