Milyen tejserkentő termékeket használtatok, amivel meg is voltatok elégedve?
szió!
Minden francot kipróbáltam, nagyon nehezen indult meg a tejem, ami bejött nekem az a görögszéna mag tea,(2dlhez 1 pici mokkáskanál mag forrázva, és ebből napi 3-4 csésze, mellé sok egyéb folyadék) és a gyakori fejés. De így utólag azt tudom mondani, hogy a legfontosabb, hogy minél előbb tedd mellre a babát, minél többet, ne aggódj, hogy lesz-e tejed vagy sem, ha nem lesz akkor sincs semmi, nem érdemes rajta kikészülni, szuperek a tápszerek is, lényeg, hogy ne parázz rá a témára, és pihenj, pihenj, nyugalom, szeretet, boldogság!
Minden jót kívánok, és könnyű szülést!
more milk plus.
nem hittem a szememnek, nagyon-nagyon hatásos és gyorsan hat.
utolsó vagyok. az első babám 24 hónapig szopott, nála csak urtica-t használtam, elég sokszor.
most a kisebbnél (már 1 éves) az első fejlődési ugrás környékén (2 hós kora körül) használtam kb. 1 hónapig és azóta semmilyen szer nem kellett. rengeteg a tejem azóta is, lubickol benne a kislányom. tényleg nagyon jó a more milk plus.
Sajnos nekem sem volt semmi tejem az elso babaval, be sem indult, de kitartoan probalkoztam 4-5 hetig. Beszedtem, megittam mindent, amirol olvastam es fejtem kitartoan.
Szedtem homeos bogyot, ittam a tejserkento teat, rendeltem meregdraga more milk tablettat, ittam malataitalt, ettem rantott levest, tojas levest, huh, tenyleg mindent kiprobaltam. De nekem semmitol sem lett tobb, mint volt. (merhetetlen mennyiseg, konkretan egy-egy fejes utan nem erte el az also mercecsikot sem a tej.
Ami biztos: a tea nagyon finom volt, viszont kipisiltem tole a lelkem, a more milk tablettabol pedig 2 napig szedtem a dobozra irt adagot (ha jol emlekszem testsulytol fuggott a mennyiseg) es konkretan olyan hasmenesem lett tole, amilyen csak ritkan van. (Es valamilyen csodalatos oknal fogva sotetzold volt a termes, tudom, gaz, hogy ezt leirom, de igy volt.) Felere kellett csokkentenem az adagot az ajanlottnal, hogy egyaltalan megmaradjak. :)
A ferjem kerdezte is, hogyha engem igy meghajt ez a bogyo, akkor ha valoban csinalna tejet azt mernem-e adni a babanknak, nem-e lenne neki is hasmenese tole. A kerdes jo volt, de nem kellett megvalaszolnom, mert nem lett annyi tejem.
Masodik gyereknel megmondom oszinten, hogy semmivel sem probalkoztam, ittam, ettem eleget, ha tudtam, akkor pihentem. Akkor sem sokaig volt tejem, akkor sem volt eleg, de az elso szoptatashoz kepest ennek mar volt ertelme, 40-50 grammokat tudtam szoptatni az elso par hetben alkalmankent. Tudom, ez masnak nevetseges, nekunk is kellett melle tapszer hamar, de mar ez is jobb volt, mint a semmi, amit az elso babank kapott.
Szoval annyit javasolnek neked, hogy a sok tejserkento mellett a legnagyobb fegyvered a nyugalom legyen, egyaltalan ne gorcsolj rajta, szoptass, legy laza, szerintem nekem is ez segitett valamit a masodik babanal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!