Hogy fogom csinálni?
2.babánkat várjuk,kicsit félek hogy 2 gyerkőccel kellmajd megértetnem magam,mert a nagyfiam amikor megszületik a tesó 4 éves lesz ,talán nem lesz olyan nehéz, de félek hogy nem fogok vele birni!!
Ki hogy csinálja ,csinálná,!!!
Más is érez igy??
Nálunk kevesebb, pont 3 év a korkülönbség a két fiú között. Természetesen eleinte én is aggódtam, hogy két kis lurkó mellett is meg tudok-e majd birkózni minden rám váró feladattal, nehézséggel, ami a gyerekek körül felmerül. Amikor aztán megszületett a pici testvérke, eleinte nehéz volt, de aztán szépen belerázódtunk a kétgyermekes létbe, és ma már el sem tudom képzelni magunkat egy gyerekkel.
Ami eleinte nehézségeket okozott nekem:
A nagyfiú az első néhány hónapban fokozott hisztikkel, daccal próbálta felhívni magára a figyelmet, elég nehezen kezelhető volt, és a szülés utáni hormonok miatt én sem voltam mindig a helyzet magaslatán, türelmetlen, és sokszor ingerült voltam. Amikor a kicsi elkezdett mászni, és már el tudta venni a bátyja játékait, akkor a nagy sokszor odacsapott a kicsinek, és erről elég nehezen tudtuk leszoktatni. Ahogy halad az idő persze mindig felmerülnek újabb és újabb problémák, de már egyre rutinosabbak vagyunk ezek kezelésében (a kicsi már 2, a nagy 5 éves). A fentiek mellett pedig rengeteg öröm is van a két gyerekemben, amikor átölelik megpuszilják egymást, amikor elmerülten játszanak egymással, amikor látom, hogy a kicsi egész nap rajongva követi a bátyját mindenhova, amikor a nagy óvó szeretettel, védi a kicsit mindentől, ha az utcán sétálunk , vagy játszótéren vagyunk, - és még sorolhatnám, a sok jó pillanatot is -, akkor azt mondom mindenképp megérte, hogy vállaltunk még egy gyereket.
A legfontosabb tanács amit adhatok, hogy a nagyfiút próbáld meg úgy kezelni, hogy továbbra is érezze, hogy milyen fontos ő a családban. Próbáld bevonni a kicsi körüli teendőkbe, pl. peluscserénél hozza, ő pelenkát, popsitörlőt, utcán tolja ő is a babakocsit, stb. Végezzetek együtt házmunkákat pl. te söpörsz, ő közben porszívózgat, te felmosol, ő közben egy ronggyal törölget, együtt teregessetek stb. és DICSÉRD NAGYON SOKAT. Ha vendégek érkeznek és csak a kisbabával foglalkoznak, mindig törekedj rá, hogy a nagyfiú is kapjon szerepet, ne csak a kicsi körül forogjon a világ. Amikor szoptatsz, üljetek egymás mellé a nagyfiúval és olvass közben mesét, így ő sem érzi magát kirekesztve, amíg a kicsit eteted. Időnként próbáld meg családon belül rábízni valakire a picit, hogy legyen egy kis idő kettesben a nagyfiúval is.
Nekem még nagy segítség volt az is, hogy a picivel elkezdtem hordozókendőt, majd később mei-tait használni, így ha a babának éppen nyűgösebb "csak anya karjaiban jó" napja volt, akkor egyszerűen magamra kötöttem és úgy végeztem a teendőimet. Mindkét kezem szabad volt, a pici pedig békésen nézelődött, vagy szunyált a hátamon.
Szia.
Nekem már nagy a korkülömbség 7 év a gyerekek között,és várjuk a 3.babát.Nem szeretnénk,ha a 2.és a 3.baba között is nagy lenne a korkülömbség.Én a nagylányomnak is (8 éves) elmondtam,hogy jön a testvéred,de nem helyetted hanem melléd.Vele nem is volt gond ő már megérti és látja is,hogy a pici milyen kiszolgáltatott és inkább segít nekem.A fiam 18 hónapos lesz mire megszületik a kistestvére neki nem tudom úgy elmagyarázni,de még így is szerencsés vagyok mert a barátnőmnek aki a szomszédunk is egyben jelenleg 2 hónapos a babája.Sokszor átjönnek vagy megyünk mi így a fiam látja,hogy babázok,és nem féltékeny.Nem akarja,hogy letegyem a babát és csak vele foglalkozzak.Sokat mosolygok rá beszélek hozzá,hogy nehogy úgy érezze őt már nem szeretem csak a picikét és ha meglesz a sajátunk ugyan ezt a technikát fogom alkalmazni.
Szia!
Mi is pont ebben a helyzetben vagyunk,nálunk is pont 4 év lesz a korkülönbség a gyerekek között.Nagyon izgulok,hogy mi lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!