Mennyi ideig lehet a baba szivverését halgatni az angel sound magzati szivhang figyelö készülékkel?
a gyártó nem irt rá pontos idökorlátot, csak azt hogy ne sokáig. viszont az eladónö a boltban azt mondta hogy csak 1 percig.
nem kevés az egy kicsit? lehet hogy annyi idö alatt meg sem találom. mi baja lehet a babának, ha tovább hallgatom, kb 5 perc. szerintetek az sok?
Nekem a rendelőben csinálja a 16. héttől.Előbb nem hallaná.Nem kérni kell,magától nézi,mert be kell írnia a nagykönyvbe.
első
Miért lett lepontozva a második válaszoló??Én is egyetértek vele,hogy ilyen dolgokat inkább az orvosok használjanak.Én sem engedném forgalmazni.
első
Egy 4D-s UH 40 percig nézi a gyereket. CTG a 40. hét után naponta kb 45 perc, ugyanazon az elv alapján működik.
Nem tudom ki mit ért azon hogy zavarja, nem delfinek vagyunk az Uh az ember számára hallhatatlan és érezhetetlen, főleg abban a mennyiségben.
Szerintem naponta 1-2-szer 5 perc nem sok, sőt ha ugyanabban az időpontban csinálod jót tesz az anya-magzat kapcsolatnak.
Mindemellett arra találták ki, ha úgy érzed keveset mozog vagy valami baj lehet, akkor a magad megnyugtatására rá tudj hallgatni a baba szívére.
És a szívhang megtalálásához nem kell sem orvosi sem egyéb diploma, csak egy kis tapasztalat!
Egy védőnő/szülésznő
Kedves utolsó válaszoló!!
Lenne itt egy lányka aki nem ért valamit ami le van írva a papírjára és olyan kár hogy nemtudok rajta segíteni.Látom te szülésznő is vagy.Ha belinkelném elolvasnád?És esetleg ha tudod mit jelent leírnád nekem vagy neki?Szegény már annyira aggódik.Örülnék neki nagyon.
Szia!!
Már írtam a másikra is.Ma az uh-n egy 3,8mm-es felritkulást láttak,tehát valami tényleg elkezdődött,csak még kisebb,mint gondoltuk!
Egy hét múlva megyek újra,és remélem akkor már sokkal többet fognak látni!
Egyébként ez van a papíromon:
Nyálkah.:15mm,benne 3,8 mm-es felritkulás
jobb ov-ban 16mm-es folyadék tartalmú képlet (ez vajon mi lehet??)
Ezek az adatok hányadik hétnek felelnek meg?
Ez az amit nem ért.
És ha érdekel itt az egész kérdés.
http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__teherb..
Én személy szerint nagyon hálás lennék!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!