Reménykedhetek benne, hogy 14+3 hetesen meg tudja mondani a doki a babám nemét? Kinek hány hetesen tudták megmondani?




















Köszi a válaszokat! Akkor ezek szerint ne ringassam magam hiú ábrándokba! Sógornőmnek 12 hetesen már látta a doki, hogy fiú, és az is lett!
Már olyan kíváncsi vagyok, nem mintha nem lenne tökmindegy! :-)
Szép napot mindenkinek és boldog babavárást!










Nekem 14 hetesen csak annyit mondott a doki, hogy egy nagyon erős sejtése van, de nem meri még biztosra mondani, hogy fiú-e, vagy lány, így inkább hallgat. Viszont nyomtatott egy közeli fotót, amelyiken csak a nem jelleg volt látható és azt mondta, hogy tanulmányozzuk és tippeljünk, hogy mi az. A férjem első ránézésből mondta, hogy fiú, majd a sógornőm (szülésznő) is megnézte és ő is azt mondta, hogy szerinte fiú. A doki következő alkalommal, a 19. héttel erősítette meg a sejtésünket.
És tényleg fiú lett, már hat hónapos lesz. :-)
Egyébként a másik sógornőmnek mindkét terhességénél már a 12-13. héten megmondták a baba nemét sikeresen. De ez elég ritka, amikor először mesélte én hittem is, meg nem is. De azt mondta a bátyám is, hogy ez így történt.
Köszi az infót, akkor ezek szerint tényleg nem lehetetlen, hogy ilyen korán megmondják.
Egyébként csak azért érdekel a neme, mert olyan jó lenne már elkezdeni a kiválasztott nevén szólítani. De addig, amíg nem tudom, mi lesz, addig mégis hogy?! :-) (Apukám annakidején a katonaságból írt leveleiben mindig Pistikézett, aztán lány lettem! Vicces volt visszaolvasni őket...)










Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!