Ha ugyanazok a tüneteim mint amikor a lányommal voltam terhes, és a pocim is ugyanúgy gömbölyödik és nem csúcsosodik akkor tuti h megint lányom lesz? Tapasztalatok?
Hát,ha azt veszem alapul,hogy nekem a két terhességem teljesen más,és az első kislámy után most fiam lesz akkor lehet benne valami.
Elsőnél: eleinte éjjel-nappal hányier, hányás soha, és folyamatos csillapíthatatlan éhségérzet.
Édeset kívántam, sütit ettem sütivel (úgy,hogy előtte sosem voltam édesszájú!! sőt!)
Csípőre híztam elsősorban, nagyon keresk és terjedelmes pocakom volt, 25 kg híztam, éás vizesedtem is.
Tele voltam pattanással, csúnya volta bőröm és a hajam.
Most a kisfiammal: nem vagyok kívánós, csak ritkán, de akkor sem egy bizonyos ízt kívánok anem ételt. Nem szek sok édeset, sőt inkább sósan étkezem, édességet nem igazán kívánom. Hízással jól állok, rosszul nem voltam hányinger elkerült.
(Igaz párszor hánytam de rájöttem,hogy a vitamintól volt)
Vizesedés nincs.
Az egyetlen tünet,hogy borzasztóan sok a gyomorsavam, nagyon szenvedek tőle.A bőröm és a hajam szép, igazán csinosnak érzem magam.
A pocakom pedig nagyon hegyes, előre álló, az a kevés amit híztam az úgy eloszlott hogy azt sem tudom megmondani hova jött fel.
Úgyhogy a két terhesség teljesen különbözik. És a babák neme is különbözik.
A fiúval semmit sem éreztem, a lánnyal nagyon rosszul voltam, most megint lányt várok, de semmit sem érzek.
Szóval ezen szempontok szerint semmi sem "tuti" :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!