Terhesség alatt lehet e alkoholt fogyasztani pl: Radler vagy másfajta ilyen kis 1% os alkoholtartalmú italokat?
Amikor bekerültem a kórházba pocakkeményedésekkel, 24 órán át kaptam az alkoholt infúzión. Úgy mentünk ki a wc-re, mint a részegek, faltól falig dülöngélve, kapaszkodtam a gurulós állványomba. Az egyik anyuka sokáig kapta, kérdezte egy vizitnél a dokit, hogy ez nem gond-e, hiszen folyton azt halljuk, hogy terhesség alatt tilos inni. Erre a doki azt mondta, hogy pocakkeményedésre a legjobb 1 feles.
Volt már ilyen kérdés (egy anyuka még azért is megijedt, mert pár bonbonmeggyet evett), más is leírta ugyanezt, hogy a dokija 1 pohárka vörösbort javasolt.
A rendszeres alkoholizálás persze hogy árt a babának, de egy-egy alkalommal a kis mennyiség egyáltalán nem.
Pár alkalommal ittam egy-egy pohár vörösbort.
Szilveszterkor meg egy pohár pezsgőt.
A doki szerint ennyi nem árthatott.
"aztán meg atv-ben azt mondták, hogy teljességgel TILOS."
Á, nem kell mindent elhinni amit a tévében mondanak meg amit az újságban olvasol, ha valamiben bizonytalan vagy, kérdezd meg a dokidat (vagy többet) hogy mit javasol.
Barátnőm pl. kivonatott egy védőnő által írt szakácskönyvet, mert olyan durva tévedések voltak benne, hogy egészségkárosodást okozhatott volna (speciális diétára szorulóknak szólt).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!