Hogyan rendezzem le a szüleimmel azt, hogy mi még nem szeretnénk világgá kürtölni hogy baba lesz?

én a fejükhöz vágnám, így nyersen, hogy ha elvetélek, lesz kedvük ahhoz, hogy az egész falu rajtuk sajnálkozzon?

Egyébként nagyon sajnállak, és bocsi, hogy ezt mondom, de nagyon buták voltatok, hogy elmondtátok, remélem, hogy a szüleid hozzáállásából tanultatok, és legközelebb kétszer meggondoljátok, hogy mit mikor mondtok el nekik (pl. a gyerek nevét). Én a mai napig sokmindent nem mondok el a szüleimnek, mert semmi kedvem hozzá, hogy kiokosítsanak. Például 3 év után tudták csak meg, hogy a férjemnek saját cége van. Ammondó vagyok, hogy amit nem tudnak, nem fáj neked:)

Ezt a helyzetet már úgyis ellőttétek, még 6 napért nem sok értelme van veszekedni. Legközelebb legyetek okosabbak:)

A gond az, hogy a szüleid nem tisztelnek téged, az állapotodat, a testedet, a döntéseidet! Erről nem ártana egyszer egymással beszélni, csak úgy általánosságban. Arról, hogy nem a birtokuk vagy, akivel azt tesznek, amit akarnak, hanem a felnőtt lányuk. És ha a jövőben is ennyire megbízhatatlanok lesznek, akkor sajnos te sem fogod az életed történéseit velük megosztani.

Én úgy gondolom, hogy a szeretet jele a kölcsönös tisztelet is! A gyerek anyja te vagy és nem ők. A felelősség a tiéd és nem az övék. Fontos, hogy a szerepeket már az elején tisztázzátok, mert különben tönkremész bele a gyerekkel együtt.

13.07-es vagyok megint. Amit mondtál, csak megerősít abban, hogy legyen eszetek és többet soha semmit ne mondjatok el nekik előre, se azt, hogy fogjátok hívni a kicsit, se azt, hogy mikor mit vásároltatok neki. Ha mondanak valamit, pl. hogy Habakuknak nevezzétek a gyereket, hagyjátok rájuk és kész, bólogassatok lelkesen.

Tudom, hogy magamat ismétlem, de - úgy látom, a ti helyzetetekre különösen érvényes lesz: Amit nem tudnak, nem fáj nektek:)

Szerintem, ha látják, hogy nem avatjátok őket bele a saját magánéletetekbe, előbb-utóbb visszafognak a rámenősségből.

Amit nem tudnak,azon ugye nem is pörögnek! Kb nálunk is ez volt a helyzet, annyi különbséggel, hogy én nem voltam hajlandó senkinek elmondani a 12 uh-ig, csak a férjem és én tudtuk a kis titkunkat, nem babonából, hanem azért mert úgy éreztem nekem kell ez az idő, hogy felfogjam mi történt velem, és ne bombázzanak hülyébbnél hülyébb kérdésekkel pl. 6 hetesen, hogy fiú-e vagy lány...meg ruhák, babakocsi...majd szépen minden alakul. Attól, hogy úton útfélen megállítanak és kérdezgetnek, még nem fog gyorsabban kialakulni bennem az "anya".

És nagyon jó volt az a pár hét, amíg csak ketten tudtunk róla. Éjjel- nappal a netet bújtam, ovastam, tájékozódtam, hiszen sosem voltam még terhes. De ez nem azt jelenti, hogy mindenféle "jó" és "hasznos" dolognak örülnék a terhességgel és gyermekneveléssel kapcsolatban.

A helyzet ugyanez volt a név kiválasztását illetően is. Nem akartam, hogy az ismeretlenek és az ismerősök úgy érezzék, nekik kell nevet adni a mi gyerekünknek. Előálltunk egy fiú és egy lánynévvel, és kész! Ennek ellenére még mindig akad olyan, aki tanácsot szeretne adni, hogy hogyan nevezzük...