Olyanok válasza érdekelne, akiknek volt már vetélésük?! Hogy álltok a kisbabákkal jelenleg?
Én decemberben vetéltem el,nem tervezett terhesség volt.Sajnos valahogy megváltozott bennem sok minden, amit nem tudok hova tenni.Ebben szeretnék néhány választ, illetve segítséget kapni.
Mai változott:Gyerekkoromban eldöntöttem, hogy én 25évesen anyuka leszek.Most 24 vagyok, és hallani sem akarok egy jó ideig gyerekvállalásról.A terhesség gondolatától vagy ha felhozza valaki már szinte "rosszul vagyok".
Mások kisbabáival egyszerűen nem tudok mit kezdeni, régen pedig felvettem, meg babusgattam, meg imádtam a gyerekeket, főleg a kisbabákat.Most egyszerűen megnézem, aranyos, de nem tudok mit csinálni vele, nem akarom felvenni, meg semmi.Nem érzek irántuk semmit.Tegnap is voltunk egy barátunkéknál, 4 hónapos a picijük, baráti összejövetel volt.A fiúk kint sütögettek, a lányok pedig bementek babázni.Én inkább kint maradtam, biztos hülyén nézett ki, de nem éreztem, hogy be akarok menni, ott voltam kb.3 percig a picivel, amíg az ajándékát odaadtuk, aztán kimentem a fiúkkal.Párom kérdezte, hogy miért nem megyek be én is? mondtam, hogy nem tudok vele mit kezdeni, nem szeretnék.
Változni fog ez, vagy normális egyáltalán?
válasza: válasza:
válasza:Teljesen normális, hogy így érzel MOST még!
Nekem tavaly januárban művi befejezés kellett a 10. héten elhalt az első babám! Nagyon kiakadtam, mindenkire haragudtam, akinek volt babája, vagy csak úgy jött neki és meg is maradt! Szóval teljesen bele voltam betegedve, hogy nem kell soha többé gyerek. De! A férjem nagyon sokat segített és végül én is erőt vettem magamon, hogy össze kell szedni magam, mert én nem akarok gyerek nélkül élni. Képzelheted ráadásul lombikba kellett kezdeni. A második sikerült, de nem kívánom senkinek, mikor mentem a 10. heti uh-ra... vajon él még? megvan? Szörnyű érzés volt! Most a 19. héten vagyok és nem bántam meg, talán kellett is az a szenvedés, hogy ne adjam fel!
Ugyhogy te se add fel! Lesz babád és egészséges!
válasza: válasza:Nekem tavaly májusban volt művi terhességbefejezésem szintén a 10. héten, elhalt terhesség miatt. Az esküvőnk előtt 2 héttel, így egy darabig erősnek kellett maradnom. De amint elmúlt az esküvő, és már nem volt semmi elintéznivaló, ráadásul sokat voltam egyedül, teljesen magamba zuhantam. Egész délutánokat sírtam át és utáltam minden kismamát. Egy idő után a férjem azt mondta, hogy fél hazajönni, mert nem tudja milyen állapotban talál. Én akkor döntöttem el, hogy ez így nem mehet tovább. Erőt vettem magamon és felálltam.
És bár nem akartunk gyorsan vállalni másik terhességet (azt tanácsolják, h 3 hónapot legalább érdemes várni), júniusban ismét terhes lettem. Persze a védekezésre nem fordítottunk túl nagy gondot. Én úgy voltam vele, hogy ha terhes maradok, azt a picit a mi kis angyalkánk küldi nekünk.
A terhességem első 3 hónapját végigrettegtem. A kislányunk ma már két hónapos és egy igazi tündér.
A másik babát sosem fogom elfelejteni, mindig fájni fog, de ha a kislányunk csodaszép szemébe nézek, enyhül a fájdalom.
Kitartás neked, túl fogsz jutni a nehéz időszakon és boldogan fogsz vállalni egy újabb terhességet. Csak adj időt magadnak.
válasza:Két dolog lehet. Sajnos nem ismerlek, így leírom mindkét tippemet.
Vagy tényleg nem tudtam még feldolgozni a baba halálát, ami természetes, vagy van valami a ugyanilyen természetes lenne...
Volt egy terved, hogy 25 évesen szülsz.
Nekem is volt ilyen terv, de nem jött össze, 32 éves vagyok és most várom az első babánkat...
Jó is, hogy nem szültem 25 évesen, mert egy komplett idiótától lenne most gyerekem, és valószínűleg egyedül lennék. Ezt akkor még nem tudtam.
Aztán 25 évesen persze (a terv szerint) én is teherbe estem, de elvetéltem. Ez volt az első terhességem, a doki szerint ún. próbaterhességem volt...
Utána vegyes érzések keringtek bennem...
Egyfelől gyászoltam valahol én is a pár milliméteres apróságot, másrészt pedig akkor fogtam fel igazán, hogy terhes voltam, és majdnem lett egy gyerekem, amikor már nem volt..
Utána én sem álmodoztam már annyit a babákról, meg a gyereksírásról. Amikor megérintett a dolog "szele", egy kicsit életszerűbbnek tűnt, mint pusztán álmodozni róla...
Ha nálad is ez van, ne aggódj, nem vagy egyedül...
Persze, az sem biztos, hogy ezt már fel is fogtad. lehet, hogy kell még idő... Az meg van... nagyon fiatal vagy még...
Persze, tudom, hogy van még időm.De bennem valami egészen más van, nem írtam le jól szerintem.
Szóval régen úgy voltam ezzel, ha jön, akkor jöjjön, amikor akar, ha véletlenül sikerül a baba.És tényleg imádtam MÁSOK gyerekeit.
Hát a nagy helyzet ezzel szemben az volt, hogy baromira megijedtem, mikor pozitív lett a teszt, és nem hittem el, hogy ez velem is megtörténhet.Én igazából nem is akartam..Meg azon gondolkodtam, hogy úristen, most mi lesz velem, nem tudok majd dolgozni, kövér leszek, mit kezdek a gyerekkel, én még nem akarom, nekem párom ne mondja, hogy "kismama", meg hogy "terhes"...A családjaink úgy álltak hozzá, hogy ne is tartsuk meg, mert semmink nincsen, együtt sem élünk, nem kell nekünk.Párom anyukája azt mondta, hogy biztos a nyakára akarom vinni a gyereket.
Szóval én azt hittem, hogy minden szép, és jó meg rózsaszín, és minimum anyukám örülni fog, meg hogy ennek nem lehet nem örülni.A nagy helyzet ezzel szemben az, hogy nagyon nem volt jó semmi, és valahol örülök, hogy vége lett, mert egy nagyon negatív élmény volt összességében.Nem az, hogy elment, mert azt fel sem fogom igazából.nekem csak valahogy annyit jelent, hogy nem jött meg 6 hétig, volt egy kis puffadásom, állandó pisilhetnékem, meg cici viszketésem.
Aztán meg a kórházban a megalázó kivizsgálások, meg minden más.
Még most is normálisnak tartjátok a dolgot?
Párommal erről nem szeretnék beszélni, mert őt tényleg megviselte, hogy elment, mert már régóta szeretne gyereket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!