Első babátok hogyan viselte a 2dik baba érkezését? Hogyan kezeltétek a dolgot? Mennyi idő van köztük?

2 év 8 hónap van a két lányom között. A kicsi 2 hónapos múlt.

Nekünk egyelőre elég zökkenőmentes az összeszokás. Pedig féltem, mert a terhesség végefelé a nagylányom iszonyú anyás lett.

Viszont mióta megszületett a kishúga nincs különösebb gondja vele, sőt. Állandóan puszilgatja, ragaszkodik hozzá, hogy a fürdetés előtt ő vetkőztesse (persze valójában együtt csináljuk), mindig mondja, hogy mi mindent fog neki megtanítani, ha nagyobb lesz.

Persze olyan előfordul, hogy épp abban a pillanatban hív, hogy játszak vele vagy mondjuk főzzek neki tejbegrízt, amikor elkezdünk szopizni. De hát érthető, hogy szeretné visszakapni a korábbi 100%-os figyelmet tőlem.

Nekünk az nagyon jól jött ki, hogy a kórház 4 napja alatt nagyon összeszoktak apával. Persze van, amit továbbra is csak én csinálhatok (esti altatás), de úgy látom, sokkal jobban kötődik az apjához is mostanában.

Még annyi, hogy ő bölcsis, tehát napközben a megszokott közegében van és nem olyan nagy sokk neki a változás, mint az otthon lévő nagyobb tesóknak.

Vannak most már minden nap én megyek érte a bölcsibe (reggel apa viszi) és gyakran kettesben töltünk 1-2 órát mielőtt hazamennénk. Elmegyünk a piacra, postára, könyvtárba, a héten már játszótérre is. Mire a hugi megéhezik, hazamegyünk.

24 hónap van közöttük, semmi gond nem volt. Segített, örömmel vitte a kakis pelust a kukába, a szennyest a fürdőszobába, mindenben benne volt. Szólt ha felébredt és meghallotta a hangját, vitte be a cumisüveget. Ő volt a jobbkezem :) Féltette óvta minden kíváncsi tekintettől az utcán.

Aztán a kistesó 1 éves lett, elkezdett járni, kíváncsiskodni a nagytesó játékai közt, keveset aludni és beköszönt a testvérféltékenység....Minden felborult, a kis nyugodt életünk egy pillanata alatt bolondokházává vált:) azóta gyepálják egymást...szereti meg minden csak nem mindig bírja elviselni az osztozkodást. nálunk most van a neheze...

25 hónap a korkülönbség. A fiam még közelebb került az apjához míg kórházban voltam, pedig addig is elég apás volt. Rám iszonyúan haragudott, de ez a húga felé nem jött le soha. Jó, előfordult, hogy simogatta, aztán kicsit odacsapott, de ez kezelhető volt.

Én leadtam a csajszit két szoptatás között anyunk és csináltunk egy két órás közös programot a fiammal. Onnantól újra szent volt a béke.

A lányom könnyű baba eszik, alszik, így a fiammal sokat tudtam játszani. Szoptatás közben a lábfejemen ült és mondókáztunk, mint a húga előtt, vagy meséltem neki.

4 hónapos volt a lányom (pár hete), amikor kijött egy komolyabb probléma: a fiam dadogni kezdett :(

Gyerekorvos szerint a tesó miatt, úgy érezte kiesett a világ közepéből...

Kétség kívül picit lanyhult a figyelmem, tavasz, takarítás egyebek miatt talán kevesebbet játszottunk ketten. Meg hát húgi is többet van ébren...

Megint tudatosabban figyeltünk rá, a férjem szabit vett ki és szerencsére már kb. egy hete elhagyta a dadogást. Nagyon megviselt, de igyekszem jobb szülő lenni, csak nagyon nehéz igazán jól csinálni mindent...

Csak azért írtam le mindezt, hogy egy percre sem lehet "pihenni" és azt gondolni, most már maguktól is menni fognak a dolgok. Az, hogy a fiam ENNYIRE érzékeny, új infó volt nekem, kifelé laza és inkább szeretettel fordult a húgához. Viszont a feszültség - már tudom - befelé dolgozott. Örülök, hogy a dadogás rendeződött, de már nem gondolom, hogy minden megy magától...

Sok sikert, kitartást és sok boldogságot Nektek!