Akinek missed ab után 2-3-4 hónapon belül sikerült a baba megint, azok akkor még sokat gondoltak az elveszített babára?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Sajnálom, ami veled történt. 2007. októberében halt el a 8 hetes embrióm. Decemberben már +-at teszteltem, ma már fél éves a kisfiam. A második terhességemnél végig görcsölő gyomorral mentem UH-ra, hogy mit fognak mondani, ha nem láttam egyből, hogy dobog a szíve, már egyből pánikoltam. Ehhez még adott egy löketet, hogy a 12. hetes UH-n reggel két doki is tévesen rendellenességet állapított meg, délután egy másik kóházban derült ki, hogy nincsen baj. Úgy sírtam, alig tudtam elmondani a páromnak, hogy most örömömben sírok, nincsen probléma... Máig kísért az első babám emléke, sosem fogom elfelejteni. Vígaszt nyújt ez kis csöppség mellettem, őrá kocentrálok, de szinte naponta eszembe jut az első... ő májusban lett volna 1 éves. Kívánom, hogy mihamarabb anyuka lehess, mert addig úgysem fog teljesen megnyugodni a lelked és siratni fogod az elvesztett angyalkád. Nekem már a második terhességem nem volt emiatt olyan felhőtlen, beárnyékolta az első tragédia, de ettől függetlenül életem legboldogabb, legszebb időszaka volt a kismamaság és alig várom, hogy újra az lehessek!
Kitartást, sok erőt és mihamarabbi gyermekáldást kívánok!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
szia én két babót veszítettem el, az elsőt 2007dec a másikat pedig 2008 májusában most 14 hetes babás vagyok és soha nem fogom elfelejteni a másik két babócát. nagyon osktak gondoltam rájuk persze most hogy itt van ez a babó most már egyre kevesebbet, de azért mindig aggódok sőt sezrintem aggódni is fogok addig míg meg nem születik.
de msot már boldog vagyok!
sok sikert nektek is
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Köszönöm Nektek!
Ugyanígy gondolom!
Én is erősnek érzem magam a következőre, és alig várom, hogy lehessen próbálkozni..., félni sem félek.
De nagyon hiányzik a mi első Pocaklakónk!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Én január elején veszítettem el egy kis bébit(mondjuk nagyon kicsi volt még) de azért már szoktuk a gondolatot.
Most ismét babás vagyok, és folyton úgy érzem, ő ugyanaz, csak most megpróbálkozik még egyszer, mert nagyon szeretne minket:) És pont a nagytesó szülinapjára van kiirva:)
Ne aggódj,nemsoká neked is sikerül és egy anya sok gyermeket is szeret egyszerre ugyanúgy!!:)
Aranyos vagy, köszönöm!
Gratulálok neked, és minden sorstársnak, akik írtatok, és sok örömöt a tesókhoz!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!