Mindenki lazán szexel a terhessége alatt? Csak én parázok az orgazmus okozta méhösszehúzódások miatt?
Természetesen nem azokra vonatkozik a kérdésem, akik orvosi ok miatt el vannak tiltva.
Már van egy fiam, amikor vele voltam terhes csak párszor voltunk együtt a férjemmel. Szeretnénk tesót, és szeretnék majd bátrabb lenni, ha nem lesz akadálya.
Köszi a bíztatást!!! Én olyan vagyok, hogy rámfér :-)
Azért még kíváncsi lennék arra a sok-sok kismamára is, akik még ide írogatnak. Úgy lenne igazán "reprezentatív a felmérés", ha nem csak 9 válaszoló lenne :-)
Mi szeretkeztünk akkor is, sőt a második trimeszterben olyan kívánós voltam, hogy alig bírt apa levakarni:D:D:D. Igaz, az első trimeszterben először nem volt sok kedvem, mert émelyegtem, a végén meg kb. heti egyszer voltunk együtt, mert én már alig bírtam mozogni közben, apának meg nem tetszett, hogy 3-an vagyunk:D. Szóval őt mentálisan zavarta engem meg fizikailag.
Én is bekeményedtem minden orgazmus után, de ez abszolút nem árt!
Sőt, én azt olvastam valahol, hogy a keményedés készíti fel a méhet a szülésre, és ez alapvetően alkati dolog, de az orgazmussal elő lehet idézni, így nemhogy árt, de még jót is tesz;). Az endorfinról meg nem is beszélve:D!
NEkem a 65 éves dokim mondta, hogy ő olyannal még nem találkozott ahol idő előtt szex indította volna be a szülést! Túlhordásban igen, de koraszülést nem idéz elő!
Szia:)
28 hetes vagyok és sajna az első 3 hónapban levoltunk tiltva :( veszélyeztetett vagyok.
A második harmadban szerelmeskedtünk a párommal,persze óvatosan és én inkább az Ő örömére koncentráltam inkább.
Volt bennem egy kis félsz az összehúzódások miatt.
Most sajnos megint eltiltottak ,a pocak húzódása miatt:(
De nem egyszer volt ,hogy orgazmusra ébredtem reggel...álmomból:D.
Első reakció,jajj csak nehogy baj legyen:)de semmi gond nem volt,keményedés és hasonlók.
De a "behatolástól" tartózkodni kell az biztos,sajnos.
Valahogy túl éljük,talán annyi ebben a szerencsém,hogy a párom külföldön van és igy nem nehéz a "koplalás" ,viszont annál nagyobb szí.ás,amikor hazajön és csak esnénk egymásnak:)) csak nem lehet:((
Minden jót Nektek!
Sajnos volt vetélésem és végig nagyon kellett vigyázni,mint írtam is.
most a hasamban voltak és vannak lefeléhúzó "fájdalom",ami nem igazán fáj hanem csak kellemetlen.A méhszáj zárt,baba is rendben voltam dokinál a napokban,de minden "fizikai" megpróbáltatástól tartózkodnom kell.
Amúgy ha ez nem jött volna akkor nem lenne semmi baj a behatolástól ,persze nem lehetne túlheveskedni a dolgot:)
Nyugi,amig az orvos nem tilt el addig nyugodtan "szeretgethetitek" majd egymást:)
Én meg igy jártam:(
De a babuci érdekében az ember rálép a fékre egy kicsit.
A páromat meg kárpótolom másképp:)
"A terhesség elsö harmadában elöfordulhat, hogy a rosszullétek, fáratdság vagy érzékeny mellbimbók miatt nincs is kedved összebújni a pároddal. Ez természetes dolog és a hormonváltozásokra vezethetö vissza. Ez meg szokott változni a terhesség további szakaszaiban, mert a klitorisz és a hüvely vérellátása megnövekszik és érzékenyebben ragál. Különben egyáltalán nem veszélyes, esetleges mellékhatása, hogy jobban élvezheted ;-)
Mivel most a méhszáj bövebb vérellátású, elöfordulhat, hogy a szeretkezés után kisebb pecsételés lép fel. Ez nem ad okot aggódásra. Az orgazmus kontrakcióit most az egész méhen lehet érezni és kívülröl látni is, olyan, mintha fájásokat látnánk, a has megkeményedik. Ez sem káros, se rád se a babára nézve.
Vannak olyan esetek, amikor a szex tabu: komplikációk, vérzések, korai fájások vagy placenta prévia esetén."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!