Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Milyen a terhességi hányinger?...

Milyen a terhességi hányinger? Hogy lehet kibírni, ha jelentkezik?

Figyelt kérdés

Kiskorom óta rettegek a hányástól, nem gyakran hánytam életemben szerencsére, de amikor igen azokra az alkalmakra tisztán emlékszem és kb traumaként éltem meg. Egy kis hányingertől képes vagyok bepánikolni. Aztán az elmúlt időszakban volt alkalmam pár hányós betegséget összeszedni, már könnyebben vettem, mint gyerekkoromban, amikor már éreztem, hogy ki fog jönni akkor beletörődtem és átadtam magam az érzésnek, viszont nagyon nehezen hányok, szóval ebből rendszerint több órás kínlódás lett a WC felett, mire megkönnyebbültem és iszonyúan kikészített.

Van már gyerekem, nem tervezett baba volt, de csak azért nem, mert a hányásfóbiám miatt nem mertem belevágni, viszont nem is védekeztünk 100%-osan, mert szerettünk volna amúgy babát. Nagyon-nagyon szerencsés voltam, egyszer se hánytam a terhességem alatt, az első trimeszterben volt szagundor, émelygés, de csak kb 2 hétig, azt nehezen viseltem, ott rettegtem mikor leszek rosszabbul, de abszolút kibírható volt. Sokáig dolgoztam is. Szeretnénk kistesót viszont ugyanúgy bennem van a félelem, mert minden terhesség más és tovàbbra se tudom elképzelni, hogy ha napi szinten hánynék vagy folyamatos erős hànyingerem lenne megkönnyebbülés nélkül azt kibírnám. Ez nem egy betegség, amin 2 nap alatt túlvagyok, hanem hónapokig eltarthat és nem mondhatom azt, hogy köszi, nem bírom tovább. Akinek hányingere volt az állandó volt vagy voltak azért jobb időszakok? Tudtatok bármit csinálni a rosszullétek mellett vagy csak a wc felett görnyedni?


okt. 22. 09:20
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
100%
Enyhe hányingerem volt csak a másodiknál, az szinte egész nap kitartott. Nem volt vészes, csak frusztrált, mert amúgy élveztem volna a nyarat, ráadásul itt van mellé egy totyogóm. 2-3 hétig tartott csak szerencsére ez az állapot. Hányás egyszer volt csak, de ott is inkább gyomorrontásra tippelek. Ha ilyen szintű fóbiád van, nem próbáltad még szakemberrel kikúráltatni magad?
okt. 22. 09:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
100%

A hányinger még baráti, azt simán kilehet bírni, ellehet nyomni különböző praktikákkal (nagy levegő friss levegőn, kóla, gyömbér, jég rágcsálás, sós kekszek, háztartási keksz)


A hányás ha tényleg jelentkezik, akkor azzal nem sokat tudsz tenni. Az sajnos jön ha akarod ha nem.

Nekem mindkét terhességemnél volt mindkettő.

Ha hányni kellett, bocsánat, gusztustalan leszek, bizony volt, hogy a markomban vittem el az első közkukáig, fa tövéig.

De az is előfordult, hogy 2 emeletet takarítottam fel, mert hazafelé menet megéreztem, hogy valaki valami tokányt főz és nem jutottam haza.

okt. 22. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
100%
Nem tudom mások hogy vannak vele, de akárhányszor hánytam terhesen az csak úgy hirtelen jött a semmiből, nem volt előtte hányingerem. Amikor meg hányingerem volt sosem hánytam.
okt. 22. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
100%
Nem törvényszerű a hányás, nincs mindenkinek. Nekem egyetlen egyszer volt reggel, akkor is csak hányinger, és kisebb öklendezés volt. Előre ne idegeskedj, lehet, nincs is miért.
okt. 22. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:
Jártam pszichológushoz, odáig eljutottam, hogy nem pánikolok alaptalanul. Régebben állandóan attól féltem, hogy elrontom a gyomrom vagy beteg leszek, alig mertem enni, sokszor volt pszichésen hányingerem. Ezt leküzdöttem szakember segítségével. Csak akkor van hányingerem, ha valóban van és még mindig szörnyű dolognak tartom a hányást, de ha jön akkor már nem küzdök ellene és nem tervezek belehalni. Viszont egész napos rosszullétek hetekig/hónapokig nagyon ijesztőnek tűnnek. Nagyon örülök, hogy az első baba “besikerült”, mert lehet sose mertem volna bevállalni, de mivel akkor teljesen alaptalanul féltem és tudom mit veszítettem volna, így már a kistesóra nyitottabb vagyok.
okt. 22. 10:41
 6/14 anonim ***** válasza:

Hú, köszi a kérdést. Nekem nem lehet második gyerekem, de mostmár legalább nem is akarok🤣

Én is gyűlölöm a hányást, de eddig azt hittem, csak annyira, mint mindenki. Én terhesen egyszer se hánytam és hányingerem is max.annyira volt nagyon ritkán, mint bármikor máskor. (Pl.hosszú buszúton szokott.)Abból eszembe nem jutott volna, hogy terhes vagyok, ha amúgy nem tudom.

De most szörnyű hányingerem lett. Egy olyan terhességet lehet, én se bírnék ki.

okt. 22. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:

Nem akarlak itt rémisztgetni, de ha valaki hajlamos rá, akkor nagyon cudar tud lenni. Gyógyszer mellett is szenvedek. Valamennyire felkészültem rá, mert Anyukám is végig hányta mind a négy terhességét.

Általában reggel tör rám, akkor tudom, hogy a sav miatt van. Aztán van olyan amikor reggeli közben - pl. a szervezetem rosszul reagál az adott ételre. Van olyan, hogy szó szerint egész nap a wc kagylót ölelgetem. A legrosszabb az, amikor hányás után érzem, hogy még nincs vége és teljesen felesleges elhagyni a mosdót. Van, hogy egy órát is ott gugolok.

Én próbálok arra gondolni, hogy ez annak a jele, hogy fejlődik a baba, így reagál a szervezetem. Mindig előttem van, hogy ezt ki kell bírni és megéri a szenvedést.

okt. 22. 10:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
100%
Én hánytam olyan 7 hónapig terhesen kb. napi 15-ször. Mivel már voltál terhes nem valószínű, hogy második alkalommal ilyesmi történne. De ha mégis a legkisebb problémád a hányás fobiad lesz, ebben biztos vagyok.
okt. 22. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
100%

Én se vagyok egyáltalán hányásra hajlamos, egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor hánytam életemben (a terhességek kivételével).

Az első gyermekemnél összesen 3x hánytam, inkább hányingerem volt. Biztos voltam benne, hogy a másodikkal való várandóságomnál is ez lesz. Hát a fenéket! Amit megettem az ki is jött. Minimum napi 3x hánytam, de inkább 4-5-ször. Semmi előzmény nélkül jött, sokszor a kocsiban, volt, hogy előadáson. Mindig volt nálam zacskó. Ráadásul dolgoztam is. 16 héten múlt el.

okt. 22. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:

Ez a hányás dolog egyéni érzékenység tőle függ, ha az elsőnél nem volt ilyen problémád akkor valószínűleg nem reagálsz ilyen hevesen a hcg növekedésre, így jó eséllyel a második terhességnél se fogsz éjjel-nappal hányni.


Amúgy nekem nem hányingerem volt, hanem ilyen enyhe fura érzés. Erre mondják, hogy émelygés. Ilyen rosszul lét, de nem azt érzed, hogy mindjárt hányni kell.

2x hánytam, az mindkétszer kB a semmiből jött, nagyon rosszul voltam hirtelen és éreztem hogy ki kell engedni... Kijött, utána kutya bajom nem volt, 5 perccel később indultam dolgozni.

okt. 22. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!