4 hetesen ultrahang?
Sziasztok! Volt esetleg valaki, aki kb. 4 hetes terhesen, a nem várt körül ment orvoshoz? Láttak már valamit UH-n? Meg lehet állapítani ilyenkor, hogy méhen belül van-e?
Tudom, hogy nagyon korai, de muszáj tudnom, hogy minden rendben van-e egy korai vetélés miatt. Voltam teljeskörű kivizsgáláson, de csak a napokban lett meg minden eredmény amivel vissza kellene mennem a dokihoz, nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan pozitív lesz újra a teszt. 2 éve várunk a babára.
Köszönöm szépen!
Én missed ab után egy hónappal estem újra teherbe, a 8. Héten mentem orvoshoz aztán, szándékosan, hogy már tutira legyen szivhang.
Eszembe sem jutott 4 hetesen menni.Minek?Úgysem lát semmit, és csak idegeskedés lett volna a vége.
Ha muszáj lenne tudnod, akkor maga a doki mondaná, hogy menjél mindenképpen 4 hetesen. Azért nem mond ilyet, mert nem jósnő, hanem orvos és tudja, hogy nincs értelme megnézni a semmit.
Nekem is volt vetélésem. Meg volt beszélve, hogy a következő+ tesztnél rögtön elkezdem a progit. Hívtam is a dokit, mondta, hogy írja a pótlást, de majd kéne uh.is, hogy lássuk jó helyen van-e. Mondtam, mikor mennék, akkor már majdnem 7 hetes leszek. Mondta, rendben jó lesz akkor. Végül vérzés miatt sajnos ügyeletre kellett mennem 5 hetesen és 7 hetesen már a 4.uh volt, de nem ez volt a terv. Nem attól fog megmaradni, hogy nézegetik.
Ahogy írtam, MINDENKÉPP megyek orvoshoz MÁS MIATT, én csak arra lettem volna kíváncsi, hogy ha már ott vagyok akkor 4+6 naposan láthat-e valamit ESETLEG. Miért kell egyből bántani a másikat, ezt annyira nem értem..
Köszönöm szépen azoknak akik érdemben válaszoltak.
A 4 hét meg a 4+6 azért közel sem ugyanaz ám, majdnem egy hét különbség….
4+6-on már lehet petezsák.
7-es vagyok.
Nekem most ezzel a terhessèggel 4 hét 5 naposan kellett uh-t csinàlni vèrzès miatt ( haematoma). Akkor màr volt 8 mm petezsàk és 1.5 mm szikhòlyag is.
Majd ìrj kèrlek, hogy ment az uh. Szorìtok! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!