Mennyire fáj a császármetszés?

A műtét nem fáj, nekem maga volt a megváltás.

A felépülés kellemetlen, mint minden hasi műtétnél, csak itt még tetézi, hogy gyereked lett, el kéne látnod, beindul a tejtermelés, hormonok, plusz vérzel, eleinte sokkal jobban, mint mikor megjön.

Nekem a lelki része sokkal rosszabb volt, mint a fájdalom, de különbözőek vagyunk, meg különböző a gyógyulás is.

Ha volt más egyéb hasi műtéted, akkor ahhoz hasonló, (az első felkelés, a mozgás varrott hassal) ha nem, akkor nem tudom mihez hasonlíthatnám.

Maga a műtét semennyire. Utána sem fekve, 2. naptól lett egyre rosszabb és hónapokig szenvedtem vele. Nem tudtam leülni, felállni, teljesen hanyatt feküdni, köhögni, tüsszenteni, nevetni mert fájt de sokáig lehajolni, vagy oldalra fordulni sem. Sokáig majdnem ülő helyzetben aludtam éjjelente. Sokan tanácsolták, hogy mozogni kell akkor hamarabb jobb lesz, nekem ez nem vált be. Tornázni nem nagyon volt erőm/időm.

Nehéz volt a szoptatás, a gyerek mindig véletlenül megrúgta a heget. Sokszor ájuldoztam mikor kezelgetni próbáltam. Nekem nem ment jól a felépülés. De talán én a szerencsétlenebbek közé tartozom és nem ez az általános.

A műtét nem fáj. Csak kellemetlen volt. Érezni a huzigálást,ráncigálást..

Utána viszont nagyon fáj.

De elmúlik.

A műtét nem fájt,bár furcsa volt ahogy rángattak és nem kaptam levegőt közben. 😅

Utána? Jaj. Az első felállás pokol, kB 2 órán keresztül próbáltam felallni, nagyon nehezen ment. Aztán egyre könnyebb volt, de ne köhögj, ne tüsszents mert nagyon tud fájni 😅

1 hét volt szörnyű, aztán a varratszedés után lett egyre könnyebb. Nekem sokat segített a haslekoto, így egyben voltam. Mert ugye utána mintha lebegne az összes belsoszerved. De tényleg, minél többet mozogsz annál jobb lesz. Persze ne emelj, meg fuss de minél több séta, annál jobb lesz :)

8!

3as vagyok. Szörnyűség,igen. De szükséges szörnyűség.

Mert ha meghalsz te is és a baba is, az lenne csak az igazi pokol.

Én ezt mondtam a lányomnak is. Tudja,hogy császárral született. Mondtam neki,hogy nagyon jó,hogy az orvos meg tudott így műteni,mert megszülethetett így nekem Ő.

És ez a pozitív hozzáállás segít elfeledni/feldolgozni azt,hogy műtét után az őrzőben 5 órán keresztül voltam oxigénhiányosan lekékülve,remegve,félholtan. A férjem ott gubbasztott mellettem (engedték, annyira rosszul voltam), utólag azt mondta, hogy azt hitte,meghalok.

Csak hogy lásd,nem volt kismiska nekem sem.

De ha nincs a császár, és mindketten meghalunk,az jobb? Persze, hogy nem.

Szóval bármi is történt veled,bármilyen rossz,engedd el. A saját érdekedben.

Én is elengedtem már ezt az egészet. Ma már nem gyötröm magam azon,mi lett a gondosan eltervezett apás szülés vége. Sürgősségi császár.

Ez így történt, így kell elfogadni. Örülök, hogy túléltük.

Fogadd el te is. Ez csak az én jótanácsom.

Sokáig én is haragban voltam a testemmel,hogy miért nem sikerült. De felesleges az önmagunk ostorozása. Csak megbetegít. Az meg kinek hiányzik?