36 éves vagyok, a férjem 51. Kiderült hogy kismama vagyok. Mennyire "ciki" ebben a korban ha megtartjuk?
Én 40 voltam, férjem 49. Nekem első gyerek, neki második. Sok hasonló eset van a környezetemben, sőt, vannak olyanok is, akiknél "hatalmas" a korkülönbség, 15-20 év, sőt, kettő olyan is van, ahol 30(!!!!). Ott apuka már 60 felett volt, mindkét esetnél. És kit érdekel? Az ő dolguk! Persze volt, aki minket is megszólt, de leszarom! Mindenki azt gondol, amit akar. Általában a fiatalon szülők szoktak beszólni, akiknek az 50 éves már öregnek számít. Vagy azok az idősebbek szólnak be, akik korán lettek szülők, hogy ők bizony már nem hallgatnák a gyereksírást. Oké, nem is neked kell hallgatnod, akkor mit zavar, bammeg!!! Szóval mindig lesz, aki beleugat az életedbe, ha nem ezért, akkor másért. De le kell szarni, ki mit szól!
Nekem hüledeztek egy páran, hogy úristen, 40 évesen szülök?? Most meg azt hallgatom, miért nem lesz második, a 43 év az még nem olyan gáz, sokan szülnek ennyi idősen. Agyrém.
Ja és amikor kamasz lesz és nagyon nehéz vele,akkor lesz férjed egy vén 69 éves. Hát kemény lesz,ja és saját szülőből/ nagyszülőből kiindulva hirtelen öregednek meg. Aposomrol eddig azt hitték ő az unokája apja,erre tavaly benyelt egy bacit majdnem belehalt. Meggyógyult de azóta tényleg öreg lett kívül is kinézetre és a fizikai állapota is az,csak így egyik hónapról a másikra...
Viszont ha úgy érzed ha kell egyedül is bírni fogod akkor hajrá 🙂
Ha fiatal a szülő az a baj,ha idôs meg az...csak tudnám kinek mi a franc köze hozzá.Ítélkezni a legkönnyebb.A férjem sem így tervezte,de a kretén első felesége nem szült neki.Nem mindig úgy jönnek össze a dolgok,ahogy azt elterveztuk.Ha úgy érzitek tartsátok meg,ne mással foglalkozzatok.
36 - os voltam
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!