Normálisak az érzéseim? Ti hogyan léptek/léptetek túl a saját félelmeiteken?

Konkrétan milyen tüneteket okoz a betegséged? Miben tudná megnehezíteni, hogy ellásd a babákat?

Amúgy még csak 9 hetes vagy, épp csak kiderült, hogy terhes vagy. Majd amikor már rugdosnak, jelzik hogy vannak és nem ‘csak’ tudod hogy ott vannak, akkor majd jön a kötődés. Meg ha túl leszel a kezdeti sokkon. Nyugi, sokan vannak ezzel így. Nem vagy ettől kőszívű meg semmi.

Először is, a terhesség brutális hormonváltozással jár együtt, ami depressziót, stresszt,fokozott ingerlékenységet okozhat és okoz is nagyon sok kismamánál.

A rosszullétek szintén okozhatnak hasonló negatív érzéseket.

Ugyanakkor ezek mind természetes folyamatok és simán lehet, hogy végig fog kísérni az egész terhesség alatt és a szülés utáni időszakban is.

Ez teljesen független attól, hogy ikreket vársz, hisz mondom, nagyon sok kismama szenvedésként éli meg a terhességet és a gyermekágyas időszakot. Szóval emiatt ne hibáztasd magad!!!

Az ikreket illetően, próbáld megkeresni a pozitív oldalait a dolognak!

Pl.: - Egyszerre letudod a terhességet

- Egyszerre letudod a szülést

- Nem lesz testvérféltékenység (amikor a nagytesó egésznap hisztizik és szélsőségesen viselkedik amiatt, hogy te a picivel foglalkozol)

- Együtt nő fel a 2 gyerek, egymás játszó pajtásai lesznek

Az, hogy van segítséged csodálatos dolog és kincs!

Hidd el, mindenki örömmel fogja babusgatni a piciket. Nem teherként fogják megélni!

Ugyanakkor te leszel az anyukájuk és ezen semmi sem változtathat! Gyönyörűen el fogod látni a babaidat és a segítségnek hála, nem leszel egy idegbeteg zombi anyuka!

Még annyit fűznék hozzá, hogy most várom a 2. babámat. Kisfiam 3 éves lesz, mire megszületik a hugica és brutálisan nehéz ellátni, pakolni a gyerkőc után egész nap. Aztán még a lelkiismeret is furdall, amiért nem tudok olyan szinten foglalkozni a naggyal, ahogy megérdemelné, mert egy roncs vagyok. 20. hétig hànytam, azóta meg jóslófàjásaim vannak. Minden nap egy túlélés...

Szóval kicsit irígykedek, amiért neked nem kell a terhességet 2x elszenvedni. Hidd el, ez az út sem könnyebb semmivel, sőt...

Kitartás neked! És ne hibáztasd magad, mert nincs miért!

Meg csak 9 hetes vagy, boven raersz meg kotodni, ez egy bullshit, hogy mar a pozitiv teszttol azonnal barmit is kene erezni ezzel kapcsolatban. Gyakoribb az, hogy az erzesek csak kesobb jonnek.

Es igen, teljesen normalis, amit erzel.

De hidd el nekem, majd lesz valahogy. Ez legyen a mantrad, mert ez tenyleg igaz!

Olyan nincs, hogy nem lesz sehogy. Amikor mar ott lesznek a babak, meg fogod oldani, mert muszaj lesz. Senki nem lesz helyetted az anyjuk, nyilvan,de ha van segitseged, akkor nem szegyen hasznalni es kerni vagy akar bebiszittert fogadni neha, takaritonot fizetni,ha belefer.

Nagyon szerettük volna már, de több mint egy év után jött össze a kislányunk. Amíg csak tesztem volt, nem hittem el, amikor megerősítette a doki sem igazán. Olyan semmilyen érzéseim voltak. Egyszer nagyon örültem, máskor meg zokogtam, hogy úristen mennyire megváltozik az életünk, biztos akarom én ezt? :D Amikor megszületett, totál szürreális volt, hogy itt van és kellett kbm 3 hónap, hogy úgy igazán kötődni tudjak. A mai napig szürreális és a mai napig vannak kétségeim, de egyszerűen imádom a kislányunkat, pláne amikor hozzámbújik, vagy megsimogat. Elolvadok. Nagyon nagyon nehéz az anyaság, de semmiért nem cserélném el és ha segítséged is lesz, akkor ne aggódj szerintem!

A hülye gondolatok természetesek. :)

Nyugi, amit érzel azt sok kismama/anyuka érzi. Köztük enis. A terhesség nem mindig móka és kacagás. Nekem az első nagyon jó volt, de most a másodiknal azt éreztem, hogy már 2 éve terhes vagyok, elegem van, zavart a nagy hasam, csak azt akartam, hogy jöjjön el a szülés ideje, ha indítva lesz az sem zavar, csak haladjunk, pedig probléma mentes volt minden.

A kötődés részehez pedig annyit fűzök hozzá, hogy ehhez is idő kell. Az sem baj ha szülés után sem jön azonnal.

Segítség a babakhoz pedig bizony kell, főleg ha kettő jön egyszerre, de meglatom, hogy itt is az idő fog segíteni.

Az én történetemet hosszú lenne leírni.Azt a nagyon nagyon kötődést amiről írsz, az én akkor éreztem először,mikor a kb 4,5 éves gyerekem(aki akkor még bőven autista gyanús volt,és 4 évesen még semmit sem beszélt),életében először magától kijött hozzám,megölelt és azt mondta"nagyon szeretlek,te vagy a legjobb anyuka".Azóta 2 kézzel kitudnám a világot is forgatni a helyéből a gyerekemért.

Hidd el,hogy minden rendben lesz!