Hogyan érezted magad, mikor kiderült, hogy terhes vagy?










Elmulik :)jön majd olyan kötődés ;)
Utána meg majd csak vásárolsz meg erről beszélsz





Az első durva rosszullétnél bepánikoltam hogy mégse akarom ezt, nem fogom ezt kibírni még 9 hónapig. (Csak a 12. hétig kell kb...:))
Aztán olyan rosszul voltam hogy nem is gondoltam a terhességre csak a túlélésre. Se enni, se inni nem tudtam, de hányni igen...:)
Aztán mikor jobban lettem már örültem hogy mégsem halok meg, így a boldogság felülírta a félelmet. Utána dolgoztam, volt hogy el is felejtkeztem a dologról.
Ne aggódj nem fogsz végig pánikolni.





Én még mindig nem tudom, hogy érzem magam...pedig a 37.hetet taposom.
Az elsőnél bepánikoltam, mert elsőre összejött és azt hittem több időm lesz rákészülni. Aztán sajnos megkaptam a több időt, plusz 3 hónapot, mert 7 hetesen elment.
A mostaninál az első hetek masszív 18 órás alvással teltek. Csak addig voltam ébren, amíg dolhoztam. A 8.héttől a 12. hétig jól teltek a hetek, élveztem az életet, koncertre jártunk, meg 2 hetes házizsákos túrára mentünk a férjemmel.
A 12.héttől kezdődött a pokol. Minden szag, minden kaja látványa meghánytatott, napi 5-6 alkalommal ölelgettem a wc-t, kb a 24.hétig.
Aztán mire elmúltak a rosszullétek, jött a heteken át tartó hasmenés, majd egy több, mint egy hónapig tartó megfázás, köhögés. A köhögéstől bordaközi fájdalmak, amikkel laikusként kórházba rohantunk, mert annyira fájt, hogy nem tudtam levegőt venni, mozogni, semmit.
Szóval én sajnos nem igazán érzek még kötődést a babával. Várom, várjuk, már beszereztünk neki mindent, de mivel ennyire bénán teltek a hónapok, így egy percig sem tudtam beülni a rózsaszín felhős kismama klubba. Vagy csak vegetáltam, vagy a túlélésre játszottam, és aggódtam, hogy nehogy baja legyen a legtöbb bajomat előidéző kisfickónak.
Hihetetlennek hihetetlen, hogy hamarosan anyuka leszek, szülők leszünk, de energiám nem nagyon volt arra, hogy rágörcsöljek olyanokra, hogy jó szülők leszünk e, vagy hogyan vesszük majd az akadályokat :)
Most meg mar úgy vagyok vele, hogy jöjjön aminek jönnie kell, amennyire tudtunk, tudtam felkészültünk.
Csak legyen egészséges, minden más akadályt majd közösen legyőzünk :)










Amikor az elso pozitiv tesztet meglattam egybol ezt mondtam kb 10x egymas utan: úristen, úristen.
Termeszetesen az oromtol, meglepodottsegtol.🥹
Majd egybol hivtam anyum, hogy kepzeld egy kisbaba van a hasamba, egy baba van a hasambaaaaa.😂 Visszagondolva vicces amugy, mert akkor meg nem egy baba volt hanem egy picike mak szem, de amit ott ateltem az brutalis erzes volt.🥰
Aztan a keszulodes, ultrahangra jaras, szivhang hallgatas… csodas erzes.
16 hkm
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!