Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Milyen a mell terhesség alatt?

Milyen a mell terhesség alatt?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Már több éve próbálkozunk a babával, sajnos nem jön össze, ezért be jelentkezünk meddőségi klinikára. Igazából ez nem is olyan lényeges.

Már egy jó pár napja borzalmasan fáj a mellem, nagyobb is lett valamivel és olyan érdekes lett a fogása főleg a mellbimbóm felett. Illetve kicsit látszanak az erek rajta, illetve a mellbimbóm körül nagyon látszódnak az erek. A bimbó udvarban pedig ilyen pattanás szerű dudorok nőttek. És aha megnyomom egy pici fehér folyadék jön ki belőle.

Két hete csináltam terhességi tesztet, de az negatív lett.

Lehet mégis terhesség?

Annyi negatív teszten vagyok túl, hogy már reménykedni sem merek.


Még annyi, hogy ha két héttel ezelőtt negatív lett a teszt, most mutathat pozitívat?


Mivel sajnos még nem szültem és a környezetemben még senki, a családomban pedig minden ilyen tabu téma ezért szeretném ha segítenétek.


Köszönöm!


2022. nov. 2. 19:27
 1/6 anonim ***** válasza:
100%

2 hete teszteltél, de okkal vagy ők nélkül? Nem mindegy, hogy akkor pont az esedékes menstruáció körül voltál, majd megjött, és úgy volt negatív,vagy negatív lett és nem is jött meg.


Ha a negatív teszt után megjött, akkor most kb félidőben vagy, tehát a melledben tapasztalt tünetek utalhatnak ovulációra is. Ha a ciklusod vége felé jársz, akkor pedig inkább PMS tünet.


Ahhoz, hogy terhesség okozza, olyan mértékű hcg szint kellene, hogy legyen a testedben, amit már bármely teszt bármikor ki is mutatna, mivel általános esetben a mell változása kb 8-10 héttől kezdődik el.

2022. nov. 2. 19:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%
Mikor volt az utolsó menstruációd? Két hete miért teszteltél?
2022. nov. 2. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:

Október 4.-én, előtte pedig augusztus 25.-én.

Azért teszteltem, mert nem rendszeres a menstruációs ciklusom és mert próbálkozunk a babával.

2022. nov. 2. 19:41
 4/6 anonim ***** válasza:
100%
Nekem a melleim érzekenysége volt az első feltűnő tünetem a terhességre, oldalt fájtak inkább és nehéznek éreztem. Viszont becsapós, menstruáció előtt is igen hasonló az érzés, annyi különbséggel, hogy nem múlt el hetekkel később sem a fájdalom és a nehéz érzet.
2022. nov. 2. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
32%

Nem akarok hiú reményeket kelteni, de nekem pont ilyen. Eresebb, ha megnyomom váladékozik, és a bimbón mitesszer szerű cuccok szoktak lenni, gondolom a betokosodott előtej. 30 hetes vagyok.

Szerintem csinálj még egy tesztet. Ha a terhesség okozza a tüneteket, akkor már bőven ki kell mutatnia.

2022. nov. 2. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
100%
Én meg pont le foglak lombozni, mert nekem terhesség elején semmi ilyen nem volt. Nekem oldalt fájt, de kegyetlenül és a mellbimbóm iszonyat érzékeny lett. Amiket te írtál azok simán megvannak, mikor nem vagyok terhes. Kicsit rá vagy feszülve a témára, nem gondolod?
2022. nov. 3. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!