Cica terhesség mellett?
Sziasztok! Nemrég végre lett egy cicank, rá 2 napra pozitív lett a terhességi tesztem. Tervezett baba, csak nem gondoltam volna, hogy egyből sikerül, mint a Nagyteso.
Négy hónap körül van a cicus, az oltasai folyamatban vannak.
Úgy tudom az alomtakaritas jelenthet veszélyt a magzatnak, de nappal egyedül vagyunk a kislanyommal, a férjem dolgozik,ha úgy van alapos kézmosással utána én is takarithatom?
Mire kell pontosan odafigyelni? Simogatás stb? Nagyon bújós cica, nehéz neki ellenállni.
Szívesen olvasok olyan anyukaktol, akiknek terhesség alatt cicájuk volt.
Köszönöm





Nekem is van, az elején én is takarítottam az almot is. Vettem fel maszkot, és gumikesztűt hozzá, utána alapos kézmosás. 😄
A simogatást nem tudom elkerülni, de a toxoplazmózis a széklettel terjed, és ha meg is kapja a cica, életében egyetlen egyszer fordul elő nála, akkor is összesen két hétig. Tehát nem valószínű, hogy pont akkor, amikor terhes vagy.
El lettem küldve toxoplazmózis szűrésre, és mivel az jött ki, hogy még nem estem át rajta (én szerencsétlen vagyok ebben, te simán lehet hogy már átestél, és akkor meg semmi baj), ezért kéthavonta ismételni kell.
Eddig minden a legnagyobb rendben, 28 hetes vagyok.















Két benti macskám van és végig én takarítottam az almot. Semmi baja nem lett a babának. Benti cicának gyakorlatilag nulla az esélye, hogy megfertőződjön és ezáltal Te is. Biztos, ami biztos vettem fel kesztyűt és maszkot az alom takarításnál.
Ne adj neki nyers húst. Te pedig jól mosd meg a földdel érintkező zöldséget, gyümölcsöt.





Elvileg a macska sok bacit hordoz, de itt inkább azokra gondolnak akik kint csavarognak, nincsenek oltva stb.
Nekem franciabuldogom van kint is bent is van mikor hol találja magát.
Semmi bajom 🤷🏻♀️
Sógornőm el kinti kutya, macska van.
Szerintem nem lesz bajod, nyugi 😃
Szellőztess gyakran, alom takarítás alaposan, kesztyűben, ha nagyon pára vagy esetleg maszk, illetve ha lehet és van rá alkalom akkor takarítsa más.:)















Nekem is van egy szobacicám már hosszú évek óta. Első gyerekkel is fogékony voltam a toxoplazmára, és most a második terhességem alatt is.
Alom takarítást javarészt a férjem csinálja, de ha én csinálom kesztyű,és utána alapos kézmosás.
2 havonta néznek vérvételt emiatt, de még sose estem át a fertőzésen.
Ugyan úgy simogatom mint terhesség előtt, tehát nincs külön helyiségbe zárva mert én terhes vagyok.
32hkm





A macska se egyen nyers húst, ha nem jár ki akkor nem lesz gond.
Gumikesztyűt felhúzhatsz az alom takarításához. Simogatás nem gond, nem a fenekét fogod úgysem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!