Egy napja tudtam meg hogy terhes vagyok, akartuk is vártuk is, most mégsem az a felhőtlen boldogság van rajtam urrá? És ez elkeserít. Ez ilyenkor normális? Vagy velem van a baj?

Hogy érted hogy nem felhőtlen a boldogság?

lehet hogy még csak nem igazán "fogtad fel" a baba érkezését

HA gyorsan egy-két hónapal azután estél teherbe ahogy elhatároztátok magatok, akkor azt tudom elképzelni, hogy nem készültél fel erre. Úgy értem, hogy nem gondoltad, hogy ilyen hamar összejön. Elterveztétek és már fogant is a baba. Nem is volt időd felocsudni.

Vagy túl sokat vártál rá, pl hónapokat, és kicsit már lemondtál róla és nem számítottál rá.

Ha máshogy volt a szitutok akkor paszolok.

Gratulálok a babához!

Mindkét babánl teljesen össze voltam zavarodva ilyenkor. A 2. babánál még sírtam is a lelkiismeretfurdalás miatt.

Aztán a 12. héten valahogy a helyére került minden! :)

Ismerös érzés.

Az elsö gondolatok anyagiak voltak, akkor hogyan tovább....

Osztottam szoroztam....

Pedig mi is nagyon akartuk már másfél éve próbálkoztunk.

Akkor is nagyon örültem neki, de a filmekben azt mutatták hogy az ember a másik nyakába ugrik stb... én meg nem ugráltam, csak lestem, hogy akkor most mi lesz.

A legrosszabb hogy kb 1 hétután elfogott az iszonyat rettegés hogy elveszítem, szinte remegetem, pedig soha nem voltam félös stb...

rengeteg érzelem tódul most, és minél elörébb haladott a terhesség annál több hormon lép szinre és változtat meg minden érzésedet.

én most a 40-ik hétben vagyok és iszonyat erös szeretet van bennem, és türelmetlenség. olyan mikor szerelmes vagy igazán elönti az egész lelkemet, és közben türelmetlenkedem.

Ez teljesen normális! Elmesélem az én szitumat!

Novemberben megtudtam hogy beleesek azoknak a százalékába akik elmondhatják magukról hogy meddők! PCOS a betegég neve. SIrtam hetekig, hogy nem vagyok normális...nem fogok tudni ugy teherbe esni ahogy az normális, hogy anya és apa szeretkezik és peteérés és megtermékenyités és pozi teszt, hanem műtét, és mesterséges megtermékenyités.

Aki diagnosztizálta azt a "gyönyörű" állapotot, felirt egy másik gyógyszert (antibébit) hogy ne azt szedjem amit eddig, mert azt nem is lehetett volna.

Decemberbe sikerült össze vissza beszednem, és félidőbe megjött a mensim. Gondoltam abbahagyom a szedésést pihentetem egy kicsit hogy megjöjjön rendesen, és január elején peteérésem volt aminek a következménye hogy 36 hetes pocis vagyok:)!

Szóval mint irtam rengeteget sirtam hogy nem fogok tudni teherbeesni, nagyon akartam a babát, de mikor megcsináltam az első pozi tesztet akkor is elsirtam magam, hogy ur isten most mi lesz? Megtartsuk, elvetessük? Hogyan tovább? Munkahelyem nem volt, csak a gyes jár, és a családi, párom dolgozik, de mivel teljesitmény függő a fizetése, igy hol ennyit hoz haza hol annyit...! Nem tudtam mit csináljak, de a doki közölte elvetettem neki ne sirjak ha nem fogok tudni teherbeesni.

Ugyhogy teljesen normális amit érzel, nyugi! Én is utáltam az első időszakot, az idegentől, ismeretlentől rettegtem, nem tdutam hogyan tovább. Aztán mikor mentem a 13 heti uh vizsgálatra, és láttam a babám, azonnal beleszerettem, és nem kételkedtem tovább!

Azóta ha visszagondolok rá hogy milyen volt a terhességem legeleje, visszasirom hogy volt valami uj, valami ismeretlen, idegen:) Én szerelmes vagyok ebbe az állapotba és tudod ha megint teherbe tudnék esni az már nem lenne olyan hisz már egyszer átéltem.

Ugyhogy én csak ajánlani tudom hogy élvezd ki a terhességed minden egyes pillanatát, mert ennél szebb időszak egy nő életébe biztos vagyok benne hogy nincs!!!!

Üdv neked, nagyon kellemes babavárást, és bocsi hogy hosszabb lett:)

36 hetes pocis

A PCOs nem jelent meddőséget!!! Sőt, beültetésre sincs szükség. Egy gyógyszerrel tudnak peteérést csinálni. Én is PCOs vagyok, bár nekem néha volt peteérésem. Viszont a petevezetők átjárhatatlanok voltak. Na ez, tényleg azt jelenti, hogy nem eshetsz teherbe természets úton. Aztán a vizsgálatoktól felszabadult a petevezetőm, és terhes vagyok.

Én is hasonlóan éreztem, mint a kérdező! Egyáltalán nem számítottam babára, napokig alig tudtam aludni. Persze nagyon örültem a hírnek, de valamiért mégsem tudtam az a kivirulós boldog kismama lenni. Szerintem akkor fogom felfogni, ha már itt lesz köztünk!