Van aki bepánikolt mikor elkezdodott a vajúdás ? Rosszabbra vagy jobbra számított?

Nem pánikoltam.

Sodródtam. Onnantól, hogy beindult, tudtam, hogy most meg fog születni a gyerek, menni kell a kórházba, azt kell csinálni, amit mondanak.

Nagyon sok nőtől hallottam, hogy így élte meg. Ott már nem foglalkoztam azzal, hogy milyen lesz.

Előtte viszont igen: rosszabbra számítottam sokkal.

Első vagyok, nekem egy “pánik volt”:

Kórházban vizsgálat miután beértünk, kérdezték mikor volt kaka. Mondtam h kb 24 órája.

Hat akkor nem kötelező, de nagyon jó lenne egy beöntés. Higyjem el, kell, jobb lesz.

Ettől féltem a legjobban.

Aztán mikor tulestem rajta, csak mosolyogtam, hogy ettől rettegtem annyira? Ez egy semmi. Egy vérvétel rosszabb :)

Na nekem ott szállt el minden félelem.

Én bepánikoltam, pedig tudtam, hogy császáros leszek, mert farfekvéses volt a kisbabám. Elfolyt a magzatvíz éjszaka, 3 héttel korábban. Nem voltak fájásaim, csak kicsit bizsergett, görcsölt a derekam, ahogy hajolgattam a cuccaimért. Kaptam oxit a kórházban, de még úgy is csak jelentéktelen kis görcseim voltak, de már vittek is a műtőbe.

Megijedtem nagyon, bele se merek gondolni, hogy mi lett volna, ha hüvelyi szülés lett volna. Amúgy nagyon gyorsan történt minden és rosszabbra számítottam a műtét után is.

Őszintén szólva én pánikoltam az elején. Valahogy lélektanilag el kellett jutnom addig az agyi, nyugalmi állapotig, hogy rendben, ezt a napot vártuk, eljött és túlesünk rajta legjobb tudásunk szerint, ennyi... A pánik hangulat akkor kerített hatalmába, amikor tudatosult, hogy el kell indulni a kórházba. :) Felváltva sírtam és röhögtem kényszeresen. Aztán amikor odaértünk, akkor már csak sodródtam az árral.

Nagyjából sejtettem, hogy így fog ez alakulni, így egyáltalán nem lepett meg. A szüléstől, fájdalomtól nem féltem, de a kórháztól magától nagyon.

Szintén sodródtam, előtte se pánikoltam. Mikor betöltöttem a 36 hetes kort, megbeszéltem magammal, hogy mostmár bármikor bármi történhet, tettem a dolgaimat, ház körül megcsináltam amit tudtam, nem görcsöltem a dologra.

39hetesen éjszaka elfolyt a magzatvíz, felkeltettem a férjem, hogy amíg lezuhanyzok, készüljön el, indítsa a kocsit. Amikor beértünk a kórházba, akkor pedig tettem amit mondtak, mert bíztam a szakértelmükben és tudtam, hogy nem történhet velünk semmi baj.

Igaz végül jó sok oxival, vákuummal született a fiam de nem rossz élményként maradt bennem a szülés. Inkább azt mondom, hogy a másodiknál felkészültebb leszek.