Tanács elfogadásra, elengedésre?

Egyedülálló kismama vagyok, itthon élek a családommal, jelenleg nem vagyok kereső képes, iskolába járok.

A barátommal nagyon bonyolultan lett vége (mondhatni szülő miatt) tehát bennem van harag, fájdalom, utálat, düh, de szerelem is.

Egy osztályba járunk ma beszéltem vele először a "szakítás" óta és úgy éreztem tombol kettőnk közt a szerelem, de mégsem lehetünk együtt. Az elején velem volt, akarta a babát, de most ott tart, tartott, hogy nem is az övé (ismét szülői rábeszéléssel). Úgy gondolom mivel ennyire befolyásolható és nincs önálló akarata így nem kellene vele foglalkoznom, de bennem van az, hogy még azért friss szakítás és szeretem, főleg, hogy nem kis szerelem volt, és "közös" gyerekünk lesz.

Szerintetek hogy kellene megoldanom?

Esetleg később mellém barát, férj hogyan?

A mai világban elfogadják az egyedülálló anyákat? Van normális pár?

Vagy egyelőre csak magammal és a babával foglalkozzak? De hogyan mikor mindennap látom és nem feledem az érzéseim?