Másnak is ennyire nehéz egy totyogóval kismamaként?

Ugyanennyi korkülönbséggel vannak gyerekeim. A kicsi 5 hónapos.

Amikor terhes voltam és nehéz volt a naggyal, mindig arra gondoltam, hogy mekkora mázli, hogy a kicsi még bent van. Próbáltam nem idegesíteni magam ilyenekkel, hogy ezt most hogy kezelném, ha itt lenne a kicsi. Nincs ott és kész. Próbáltam persze a maximumot kihozni a helyzetből, de nem képzeltem magam elé éppen nem megoldandó problémákat.

Aztán ugye visszafordítani már nem lehet. Meg fogod tudni oldani, mert meg kell oldanod. Nincs mese.

Fontos az is, hogy nem csak a kicsi, de a nagy is egyre ügyesebb lesz a hetek, hónapok múlásával. Kb egy hónapja jutottunk el oda, hogy a kicsi irtó hamar megszopizik és ezt az időt a nagy önálló játékkal el tudja tölteni és nem minket szórakoztat.

A terhesség utolsó hetei annyiban "jót" tettek a nagynak, hogy hozzászokott a lassúságomhoz, fáradékonyságomhoz, ami más okból, de megmaradt a kicsi érkezésével.

Tudom, hogy próbálsz vele türelmes maradni és tarts is ki, mert ő is érzi a változás szelét, csak még nem tudja megfogalmazni, helyén kezelni a (meg)érzéseit.

Igaz, én az elsővel vagyok várandós, de hidd el, több anyának nehéz, mint könnyű egy ilyen helyzet. Közvetlen környezetemben látom. Csak ezeket a nehézségeket nem posztolják, mert a neten minden család csillivilli, idilli. Belesnék sokuk hétköznapjaikba. Erre is van a közvetlen környezetemben példa.

A nagy ebben a korban nagyon gyorsan sajátít el új dolgokat, nagyon gyorsul tanul, napról napra ügyesebb lesz és önállóbb, gondolj erre.