Létezik olyan, hogy én kérem a dokimat, hogy pár nappal a kiírt időpont előtt fektessen inkább be, hogy "biztonságban érezzem magam"?
Azért ehhez nem árt, ha van rá valami konkrét orvosi indok. Anélkül ez nem nagyon fog menni. A kórház drága, ok nélkül nem fognak ingyen ágyat és ellátást biztosítani, viszont nem is szálloda, hogy ezt meg lehesen fizetni (magánkórházban persze igen), mert a legtöbb helyen kevés az ágy, és sok a beteg. És mellesleg az se biztos, hogy még szülés előtt bekerülnél, ha "pár nappal" hamarabb mennél be. Az én fiam tavaly október 31-re votl kiírva, és október 20-án szültem. De barátnőm pl. idén március 16-ára volt kiírva és csak március 24-én szült. Nem lehet ezt pontosan eltalálni, a legtöbb nő nem a kiírt időpontban szül, és amúgy is, 36. héttől már szinte bármikor jöhet a baba.
Ne izgulj, nem lesz semmi baj, ha első szülés, akkor még jódarabig eltart, hogy megszülessen az a baba. Nálam pl. reggel 7-kor kezdődtek a fájások (lehet, hogy korábban, de aludtam és azt hiszem, eleinte beleálmodtam az álmomba azt is) és délután 3-ra lett meg a fiam. És ezt ne úgy képzeld el, hogy reggel 7-től jajgattam és pokoli fájdalmaim voltak, kb. délután 1-ig tök jól elvoltam a kis fájásaimmal, igaz, akkor már a kórházban, 10-kor tettek fel az ágyra. Szóval ne aggódj, lazán be fogsz érni a kórházba. Mondjuk szerintem ne szöszmötölj otthon két és fél órát, ha messze laktok a kórházból, vagy nagy a forgalom, stb. Nálunk reggel kicsi a forgalom és anyukám pillanatok alatt odaért a kórházba kocsival, de ha éppen nem lett volna otthon senki, akkor én is jobban iparkodtam volna és hívtam volna taxit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!