Anyukák milyen volt az első terhességetek? Akinek van kedve mesélni örömmel meghallgatnám

A teszt után arra gondoltam, hogy te jó ég, ez komoly?! Hát normális vagyok én? Mégis, hogy gondoltam ezt? Két hétig számoltam és költségvetési tervet készítettem.

Magat a terhességet gyűlöltem, de amúgy annyira sok volt a meló, hogy nagyon gyorsan elment. Az utolsó hónapot töltöttem otthon, mert karácsonyi szünet után a főnököm már nem engedett vissza, mondván, hangolódjak. Na az borzasztó volt. Főleg hogy pár nappal túlhordtam a gyereket.

Féltem e a szüléstől? Először igen. A 39. hét után már azt se bántam volna, ha vajkenő késsel vágjak ki belőlem érzéstelenítés nélkül.

Nem féltem tőle, hogy nem leszek jó anya.

Nem volt gondtalan a terhességem, hála egy inkompetens orvosnak aki a 18. heten ránk hozta a frászt. 200 ezer Ft-omba és 3 hét idegeskedésbe fájt, mire kiderült, hogy semmi probléma. Onnantól azonban minden vizsgálat egy rémálom volt számomra, hogy vajon most épp mit találnak.

Bocs, hogy nem a cukormáz sztorit hoztam.

Borzalmasan nehéz komplikált volt az első 2 terhességem.

Mindkétszer kétséges volt megmaradnak e, szüléskor túléljük e.

Most a 3. teljesen más.

Sajnos végigrettegtem.

Az elejét azért, mert volt már egy vetélésem és endometriózisom van. Előttem vagy 15 tesztet, mire elhittem, hogy valóban pozitív a teszt.

Utána jött a hányás, a szagundor az álomkór, ami a 12. héten egycsapásra elmúlt ezért megrémültem.

Majd az endós csomóim kezdtek el iszonyatosan fájni, amire azt hittem vetélés kezdete.

Szeencsére a 12. héten rendben találtak mindent. Kicsit megnyugodtam, de mivel sokára kezdtem el érezni a mozgását, addig aggódtam, mert uh-ra, csak a 18. hétre kaptam időpontot.

Még mindig aggódtam, mert nem éreztem mozogni. Illetve, megrémítettek, hogy gond van a baba szívével a 18.heti ultrahangon.

Elmentünk szívuh-ra, kiderült minden rendben.

Megnyugodtunk.

Jött a terhelés, kiderült gdm-em van. Diéta és cukorbeállítás.

1 hét kórház. A bentlétem alatt, kiderült, látnak egy cisztát a magzat agyában.

Elutaltak genetikai tanácsadásra, illetve specialistához.

Ott kiderült, nem látnak semmit, de kevésnek látják a magzatvizet, infúzióra be kell feküdnöm.

2 hét ismét kórház. A vizem rendeződik mehetünk haza.

Visszakerülök az orvosomhoz. 28.hét

Bajt lát, már nem csak cisztát lát, agykamratágulatot is a babánál, meg vesetágulatot.

Ismét pánik! Ismét Pest.

Ők is látják a tágulatokat, de határon van, nincs miért izgulni. (Hát köszi)

30. Hét

Újabb uh, nőttek a tágulatok, a magzatvíz megint kevesebb.

2 hét kórház.

33. hét.

Tágulatok rendben, határon belül, víz rendben, megnyugszom.

37. Hét

Sajat orvos, szülés tervezés.

Baj, van! Ciszta nőtt, kevés a magzatvíz, tágulat nőtt.

Ekkor már magamon kívül voltam, amit megfejelt azzal, hogy nem vállalja a szülést, mert ez túl problémás lehet, ott a gdm is menjek Pestre.

Teljes rémület! Pestre, majd egy héttel később kapunk időpontot.

38. Hét.

Az uh-on minden rendben. Megnyugszunk. De kevés a magzatvíz, feküdjek be.

Másnap befekszem, gondoltam mehint infúzió, sebaj már amúgy is kész tűpárna vagyok.

Jön az ügyeletes, hozzám egy szót sem szól csak közli a nővérrel, este a 3-nak rakjabak fel ballont, holnap szül.

Köpni nyelni nem tudok.

Rohanok az orvos után! Kérdezem, hogy ezt mégis, hogy és miért?

Mivel kevés a magzatvíz, ott a gdm, meg a kétely a magzattal.

Mondom milyen kétely? Baj van?

Azt mondja, jaj, nem majd kiderül a császár után, hogy gond van-e, amint megultrahangozzuk a gyereket.

Ekkor már bőgök. Remegek.

Felhívom a férjem! Bejön! Keresünk egy orvost! Rakás pénz a zsebbe! Jé már rögtön más a hangnem! Mindent elmagyaráz.

Császárt akar, az endo miatt kérem, hogy ha a kicsit nem veszélyezteti, próbáljuk meg a normál szülést. A hegesedések miatt egyetért.

Este felrakják a ballont, ha másnap nem megy minden rendben, akkor császár. Beleegyezem.

Este 5 kor eszem egy diétás Knuspit a cukrom miatt. A fejünk felett lebegő császár miatt nem ehetek.

Másnap, 18-ig, nem is ettem. A ballon, nem indította be a fájásokat, burokrepesztés, oxi. Erős fájdalmak. Erőm semmi, hisz már ki tudja mikor ettem.

Végül kapok cukros infúziót, az ájulást elkerülve.

Egy rakás orvos ki-be jár. Egyiket sem ismerem, mivel idegen a kórház.

A férjem velem van. Lassan tágulok. Kérdezem, az újabb orvostól, hogy akkor ez császár lesz?

Dehogy lesz... Kézzel tágít, azt hittem leugrom az ágyról. Üljön labdára mozogjon, haladjunk. Erre kiviharzik.

A férjem a plafonon. Én màr rettegek. Erõm semmi. Aggódom, hogy mi lesz a babàval.

Kikönyörgöm egy kis szõlőcukrot meg vizet.

Rá egy órára, végre megszületik az egészséges kisfiunk.

Ez egy hónapja történt. Teljesen egészséges.

De ezt a rémàlmot, ami a terhességem alatt végigkìsért, nem kìvànom senkinek.

Köszi, hogy kiìrhattam magamból! ❤

Nekem friss az élmény, de semmi ilyen extra durva esetről nem tudok beszámolni. Az első 12 hétben elég sokat volt hányingerem, de egyetlen egyszer hánytam. Engem abszolút átlendített a tudat, hogy a baba miatt vagyok rosszul, ez normális, el fog múlni, minden nappal közelebb vagyok ahhoz, hogy jól legyek megint. A második időszakban már tényleg jól voltam, és onnantól el tudtam kezdeni élvezni ezt az állapotot. Az utolsó időkben pedig teljesen lekötött a babaszobába való tervezés, vásárlás. Hajlamos vagyok túlvásárolni magam, ami meg a babát illeti, hát... :)

Sok dologtól féltem, de ezt félelemnek annyira nem nevezném, inkább aggodalmaim voltak, megfordultak a fejemben rossz gondolatok, de nem hagytam eluralkodni.

Nekem álomterhesség volt. Biztos vagyok benne, hogy nekem segített a sport (nem hagytam fel az edzéssel, csak az órákon kicsit mérsékeltebben végeztem a gyakorlatokat), imádtam terhesen is edzeni.

Mindig volt programon. A munkám amúgy nagyon leköt, és amúgy élvezem is. De ahogy az első pillanattól szinte otthon voltam terhesen, jó volt kicsit pihenni a baba előtt. Barátnőkkel, családdal találkoztam, olyan ételeket főztem, amelyeket elkészíteni problémásabb szóval egy munkával eltöltött nap után nem szoktam, sütöttem. A ház olyan szegleteit is szépen kitakarítottam, selejteztem dolgokat, amelyekre amúgy nincs időm. Olvastam a babákról, meg arról elég sokat, hogy a sprtos életet és étrendet hogyan lehet folytatni a babával majd.

Én terhesen öltözködni is imádtam, szerintem az is egy jó dolog. Lehet én vagyok furcsa de engem az sem zavart, ha megfogták "idegenek" a hasam. Edzés után nagyon aktív volt a baba, sokan megfogták.

Szerintem nem csak rossz dolgok vannak. Voltak rossz napjaim, de az azóta is van, meg előtte is volt, ez nem a babától fügött, nem ez volt a meghatározó. Bár tuti ezt itt nem fogod sokat olvasni, én minden kellemetlenség ellenére SZERETTEM TERHESNEK LENNI! <3

Nekem egy nagyon szép, álomterhességem volt, hiába riogattak a vészes hányással, a veserúgós bordarúgós magzattal, a koraszüléssel, én nagyon szerencsés voltam. Az első trimeszterben csak picit émelyegtem a kávé szagától, amit addig tonnaszára ittam, akkor rá sem bírtam nézni. Voltak szúrkálások ahogy nyúltak a méhszalagok, de nagyon boldog voltam, nagyon vártuk a babát. A 2. trimeszter volt a legjobb, megszűntek a görcsök az émelygés, nőni kezdett a pocakom látványosabban, és a 15 héten megmozdult a babám. Kis izomrángás volt, és rögtön éreztem, hogy ő az. Később a férjem is hallotta/érezte. A 3. trimeszter már kicsit húzósabb volt, nagy volt a hasam, 18 kilót szedtem fel, vizesedtem, de büszke kismama voltam, imádtam a pocakomat, vidám voltam és energikus. A 8. hónapban babaszobát vakoltam, festettem, gletteltem, ajtót festettem, laminált padlót raktam a férjemmel.

A 38. Héten szültem.

Persze gondoltam rá milyen anya leszek, voltak kétségeim, de ez normális. Néha még most is elgondolkodok jól csinálom e...