Állandó szomorúság az első három hónapban még valakinél?

A felelősség, ami vár rád, a szülés árnyoldalai, az életed fenekestől felfordulása. Nem szomorú vagy, csak az agyad kezd átállni minden ilyesmire, teljesen előtérbe helyezi a munkát, hogy feldolgozza ezt a sok sok leendő változást. Szerintem teljesen természetes. Ha nem így lenne, az lenne a baj. Így készülsz fel tudat alatt mindenre. A terhesség előrehaladtával megszokod, majd annyira gyorsan fog telni az idő, hogy észre sem vetted, hogy 9 hónapba kellett belezsúfolni a sok változással járó agyalást, és még utána is zsongani fog a fejed, de akkor már a kisbabára fókuszálsz majd.

Arra figyelj csak, hogy ezt ne vetítsd ki a körülötted élőkre, ne feledd, hogy ahogyan te érzed magad, az befolyással van az ő hangulatukra is, és akik szeretnek téged, emiatt ők is szomorúak, lehangoltak lesznek. Kérd meg őket, hogy dobjanak fel valamivel, menj el shoppingolni, kényeztesd el magad, üljetek be sütizni, vagy egy moziba, és próbálj meg a többi emberre figyelni inkább, most ne befelé fordulj. A babád már ilyenkor is megérzi, hogy tele vagy nyomasztó gondolatokkal.