Erősen marihuána-függő férfitól terhesség! Megtartanad vagy sem?
Méghogy nem ment el teljesen az eszed??? Szerintem sosem volt. Hogy ki szülne ilyen embernek? Senki. De normál esetben előbb ismerkedem, megismerem a másikat, nem fekszem le és nem leszek terhes egy hajléktalan csövestől.
Ne tartsd meg a gyereket, szerencsétlent már tönkrevágod azzal, hogy ezt látja, ez lesz a normálisnak tűnő értékrendje.
Kedves utolsò,köszönöm szepen a kedves választ! Végül hosszas beszelgetesek, baráti tanácsok, és persze sajat gondolataim alapján úgy döntöttem, nem tartom meg. Nekem lesz még böven alkalmam szülni, hiszen csak 23 éves leszek. Még nem is dolgoztam semmit, nappali tagozatos joghallgató vagyok. Teljesen tény es való,hogy nem érdekel a pénz, én nyitott vagyok a szegényebb réteg felé (is), és pont nem a penzre utazom, tehát ha kicsit késöbb egt szegenyebb korulmények közt élö ferfiba szeretek bele, annak is ugyanolyan örömmel szülök majd és alapítok vele családot, közös jövôt. De ennek nem most jott el az ideje és föleg nem egy extrém mòdon zürös életü drog-függovel, akit jelenleg is objektív megfigyelés alatt tartanak a hatóságok, nemcsak marihuána függö, hanem speeddel es ekivel is él, ráadásul ez a fickò dílerkedésböl "él",amint megtudtam! Szòval nekem aztán senki ne mondja, hogy alig 23 éves nappali tagozatos egyetemista fiatal lányként, akit nagyon csúnyán át is b*szott ez a bünözö alak, az lenne a legjobb megoldás, ha gyereket vállalnék töle, mert NEM! Ezt nem tehetem meg a saját gyerekemmel! Tegyem ki annak a gyerekemet, hogy bünözö, hajléktalan, drogfüggö,börtön töltelék az apja, az anyja szinten nem dolgozott egy percet se a jogi egyetem miatt, és lássa azt naponta, ahogyan szanaszét üti-veri az apja az anyját? Nekem még lehet ennél sokkal normalisabb barátom is, akit a gyermekem apjául választhatok!
Apropò, sajnos még ha mindez nem volna elég, az orvos szerint a túl sok drog hasznàlata miatt az apa részéröl,sanszos, hogy egyebkent is beteg lenne.... Tudom,nem jo döntés, nagyot hibáztam, de ebben a helyzetben akkor is ez a legeslegjobb amit tehetek, plusz hogy kidobom ezt a ferfit az eletemböl.
Koszonom megegyszer a normalis valaszokat !
Könyörgöm! Egy értelmes lány vagy, perspektívákkal az életedben! Tartsd többre magad annál, minthogy ilyen emberekkel állj össze!
Szeritnem is nagy butaság lett volna megtartani.
Aki meg azt mondta nem a férfinak szülünk, hanem a gyereknek....hát bakker
Én konkrétan kizárólag úgy érzem saját és párom igénye miatt lett baba, nem ő dörömbölt, hogy "hahó! bármi áron meg akarok születni". Szóval nyomorba, kilátástalan kapcsolatba, bizonytalanságba nem kell gyereket szülni -kivéve ha a nő nem olyan önző, hogy ÖMAGA MIATT megszüli, mondván majd lesz valahogy, a nyomorult élet is élet!
Utolsó, köszönöm szépen az értelmes választ! Már túl vagyok rajta, szerencsére minden komplikáció nélkül ment és én is jól vagyok. A férfinak ma kiadtam az útját, én pedig új életet kezdek.
A körülmények ismeretében (mert mindent elmondtam neki) még maga a nőgyógyászom is azt mondta, nem jó ötlet megtartani. És igen, elég buta válasz volt az, hogy a gyereknek szülünk, nem a család-alapítás iránti igény miatt. Egy normális nő a párjával együtt dönti el, hogy szeretnének belevágni a babaprojektbe és együtt is nevelik őket. Én nem szeretnék majd azon gondolkodni, hogy min spóroljak jobban a gyerek kajáján, vagy a ruháján, hanem ha ott tartok, mindent megszeretnék neki adni, és természetesen a párommal EGYÜTT, nem leányanyaként. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!