Miért jó ötlet megtartani a magzatot a terhes nőnek ha nem akarja?

Nem volt abortuszom soha,ellene is vagyok,ha nem beteg a magzat. De! Nem mindenkinek okoz örömet,ha megtartja a nem kívánt gyermeket. És nem mindenki tudja azt se feldolgozni,ha végül elvetette. Ez utána derül már csak ki,ha döntött a pár.

Nekem nem tervezett volt a nagy. Akkor még együtt voltam az apjával,most 4 éves,már nem,új párom van,közös baba is,minden tökéletes. Exemet kérdeztem neki kell-e a baba. Ő mondta igen,de én döntésem. Ha nem akarta volna ,akkor elmentem volna és egyedül vállalom,kerül,amibe kerül. Aztán már a terhesség során kiderült,hogy párnak sem megfelelő. (Felelőtlen nem védekezés során sikerült 4hónap után). Kitartottam,semmit nem változott. Aztán mikor 2,5éves volt a lány,otthagytam őt. Most 4éves. Másfél havonta viszi el max,mert ő dolgozik sokat,neki jár a pihenés,kikapcsolódás. A gyárba,ahol van aug ba és dec be van leállás,ekkor van ott 3-5napot a két hetéből,kisboltig mennek max,nem fürdeti sokszor,vagy nem öltözteti át,cigizik mellette. Bármit megtennék,hogy többet ne vigye el,de per útján is kapna láthatást. Na meg örülök,hogy végre nem ordibál velem mindenért,hanem inkább letoj mindannyiunkat.

Párommal hamarosan házasodunk,vele a 3hónapban jött össze a baba,tervezve. Azóta is minden tökéletes.

Nem saját példa, de egy gyerekkori "barátnőm", kicsit eltávolodtunk, de azért annyit beszélünk, hogy tudjam (ő maga ki is mondta): kisfia 6 éves, 24 évesen esett teherbe (szóval nem is az, hogy elrontotta/megnehezítette az életét érettségi előtt, blabla), évek óta együtt voltak a nála jóval idősebb párjával. Párja akarta jobban a gyereket, ő meg belement. A kisfiú nagyon szép, okos gyerek, nem sérült, nincs vele gond, az anyagi körülmények is jók, stb. Csakhogy közben a párját megunta, most válnak, ő meg konkrétan megmondta, hogy jobb lett volna nem megmondani és elvetetni sunyiban a gyereket, mert így meg egy s...fejhez láncolta magát egy életre, még ha elválnak, akkor is. És ez természetesen megnehezíti a további kapcsolatteremtést is (ő pedig az az egyedül létezni nem tudó típus, szóval szüksége van pasira, csak hát így azért eggyel nehezebb).

És igen, én pl. abszolút abortuszpárti vagyok, nem csinálnék ebből gondot, de ez még engem is megdöbbentett, mikor kimondta. És el tudom képzelni, hányan éreznek még így, csak sosem mondják...

Úgyhogy nem feltétlenül jó ötlet.

Emellett az egyetemről van két ember is a baráti körömben, akiknek fiatalon volt abortuszuk, elmondhatom, egyikük sem depressziós azóta sem, persze lehet megfordul a fejükben, mi lett volna, ha, de nem bánták meg.

Kedves Kérdező!

Lehet, hogy ez a válasz nem teljesen passzol a kérdésedre, de reményeim szerint hasznos lehet.

Férjemmel, házasságkötéskor kettő gyermeket terveztünk, mert nekem nem volt testvérem, de mindig nagyon vágytam rá. Így született egy lányom, majd egy fiam. Mindkettővel nagyon vérszegény lettem, de nem annyira mint amikor harmadszor estem teherbe. Szinte csak aludni tudtam, anyukám nagyon aggódott értem és javasolta, hogy vetessem el. Mégis bevállaltam, mert már a két gyermek is annyi örömöt, olyan boldogságot jelentett nekem, hogy ezt éreztem helyes döntésnek. Beigazolódott a helyessége számomra. Olyan ajándékot kaptunk (az egész család) amire nem is számíthattam. Leány lett. Mindegyik gyermek külön egyéniség, de Ő valami olyan veleszületett személyiség aki minden arcra mosolyt képes csalni, aki nagyon gyorsan be tud illeszkedni a közösségekbe s tud azok motorjává válni. Már nagyon kicsiként is olyan életbölcsességei voltak, amivel bámulatba ejt a mai napig is. (Ne gondold, hogy a másik kettőt kevésbé szeretem, mert ők is nagyon jók de másban.) Tehát, ha a körülményekre nézel akkor sok olyan dolgot találhatsz amivel megindokolhatod magadnak, hogy miért nem akarod felvállalni azt, hogy megfogant benned egy élet, de néha nem szabad az eszünkre hallgatni. Ha azt érzed belül, hogy ha nem ilyenek lennének a körülményeim akkor megtartanám, akkor légy bátor és vágj bele. A körülményeinket mi igazíthatjuk a számunkra fontos dolgokhoz.

Még valami: Amikor kijárjuk az iskolát és felnőtté válunk akkor elkezdődik az ÉLET iskolája. A gyermekvállalás az egy továbbképzési lehetőség ahol Te taníthatsz, de Te is sokat fogsz tanulni a gyermekeidtől és a gyermekeid által. Szeretettel 1Léna

Ez annyira relatív. Igazából mindenkinek azt kéne csinálnia, amit a saját lelke elbír. Valaki inkább az abortusz mellett dönt, mint az örökbeadás mellett, mert úgy gondolja, hogy idegenekre nem bízza a gyerekét, inkább elveteti, ameddig nem fejlődik ki teljesen, mert sosem tudna nyugodtan aludni úgy, hogy nem tudja, hogy épp hol van a gyereke és hogyan bánnak vele.

Mások meg akkor nyugodtak, ha megszülik a gyereküket, és keresnek neki egy szerető családot, akik felnevelik és szeretni fogják..

Nem vagyunk egyformák. Szerintem ha valaki nem akar gyermeket, akkor minden lehetséges dolgot tegyen meg, hogy megelőzze a terhességet, de ha emelett is teherbe esik, akkor döntsön úgy, ahogy neki jobb lesz a további életében.

Nekem nincs személyes tapsztalatom. Egyik ismerősöm viszont 2 abortusz után szült a csávójának, aki 2 éve mikor terhes lett azt mondta, hogy "vagy abortusz, vagy elhagylak", most meg ő eröltette a babatémát. De látszólag boldogok, már amennyit fb-n látni. Az anyuka biztos szereti nagyon, mivel rengeteg képet tölt fel róla, látszik, hogy büszke rá, viszont nem tudom, hogy az előző terhességmegszakításokat bánja-e, vagy gondol-e arra, hogy milyen lett volna a másik kettő gyerkőc..

"A puding próbája az evés... " - aha... és ha ez esetben mégse ízlik, akkor mi legyen? Akkor jön a "ez a kötelességed"-vasdorong? Mint ahogy itt előadták a - cseppet sem - tisztelt "anyatípusúék":

http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__egyeb-..

Általánosságban nem vagyok abortuszellenes, ezt egyéni döntési szabadság körébe sorolnám.

Van egy gyerekem, a szülés után (rögtön) volt egy technikailag abortuszom, a méhlepény kaparták ki. A baba kijött, a méhlepény nem, így azt "abortálták". Tényleges abortuszom nem volt még.

Egy gyerek volt aterv és marad is. Erre van időnk, energiánk, terhelhetőségünk. De a saját esetemben, ha mégis teherbe esnék, valószínűleg megtartanám. Annak ellenére, hogy a terhesség problémamentes volt orvosi szempontból, de én nem élveztem. Túl akartam lenni rajta, vártam a "kész" gyereket. Nem élveztem, hogy terhes vagyok. A kitolási szakaszban számos komplikáció volt, eléggé megszenvedtem - de tekintettel erre, a orvosom mondta hogy ha valaha terhes lennék még, azonnal progrmozott császárra ír ki.

Pont most állok egy nőgyóygászati műtét előtt, ahol a méhnyakat is megpiszkálják és a méhszájat is visszavarrják a helyére (3 évvel a szülés után jöttek az utórezgések a komplikációk miatt). Ha most esnék teherbe, akkor nem lenne más választásom, mint az abortusz, mert nem tudnám kihordani a terhességet a gyógyulási fázisban.Jó eséllyel vetélés vagy koraszülés lenne. Tehát a közeljövőben hiába esnék teherbe, kénytelen lennék az abortuszt választani.

Nem saját, de családbeli példa: anyukám első házassága 21 évesen ért véget. Pont az anyázós válás közepén derült ki, hogy terhes. Abortuszra ment. Én 39 éves korában születtem, amásodik férjétől, akivel a mai napig együtt vannak.

De a nagymamámról (aki egyébként egy tündéri asszony volt nagyon szerettem) derült ki, hogy neki asszem 14 abortusza volt. Meg két gyereke. Ezek az abortuszok valamikor a világháború után voltak (anyukám az idősebb gyerek, 1944-es születésű, zsidó felmenőkkel). Ő nagyon termékeny volt és az abortuszok ellenére 5 évvel később ismét szült, immár a holokausztban elhunyt férje testvérének. Így neki két gyereke lett.