Megtartanátok a babát vagy nem?

Nekem volt férjem a születő babához mégis az első perctől teljesen egyedül láttam el a babát. Semmilyen segítséget nem kaptam a férjemtől, nem etette meg, nem fürdette, nem kelt fel hozzá. A ház körül és háztartásban semmit sem segített. A bevásárlásokat egyedül intéztem a babával. Attól függ, mihez szoksz hozzá. Ha eleve úgy alakítod ki az életed, és ahhoz szoksz hozzá, hogy mindez a te dolgod, nem fogod várni, hogy hol van valaki, aki segít. Nem lesz ami hiányozzon, hiszen korábban sem végezte el ezeket a dolgokat helyetted senki sem.

Viszont biztos, hogy nem tartanám meg a babát a helyedben, ha ilyen negatív gondolataid vannak vele kapcsolatban. Aki valóban babát szeretne, az nem így áll hozzá. Ha akarnád őt egy kicsit is, fel sem merülne benned a kérdés, hogy megtartsd-e. És hogyan nevezhetsz gondnak egy kisbabát? Nem akarod megtartani, csak nem mered kimondani és most vadidegenekre bízod a döntést.

VALAMI TÖRTÉNHETETT, MERT NEM HATOTT - hát az történt (mily meglepő?!), hogy a nő cs.szett normálisan szedni a gyógyszert.

Amúgy nem tartanám meg.

Megtartanám. Most lehet, hogy így látja, de később már nincs visszaút, ha elveteti. Ha bevállalja, és mégse tud róla gondoskodni, még mindíg kérhet gyámságot, tehát a megtartás esetén kvázi van "visszaút".

Az érzésekről: tudnak változni, saját példámat írnám csak le (30 éves ffi volnék): feleségem amikor 2 éve terhes lett, eléggé aggódtam, hogy tudom-e majd eléggé szeretni a gyerekünket, hiszen világ életemben idegesített a gyereksírás metrón, buszon, stb... A terhesség felénél azt vettem éstre, hogy már nem zavar, ha egy gyerek ordít mellettem a metrón, és amikor megszületett, a gyerek az első perctől kezdve elvarázsolt, és azóta is nagyon boldog vagyok vele. Családban mással is történt már hasonló, szóval nem egyedi eset.

Én még azt is eltudom képzelni, hogy az "apuka" majd ha meglátja, milyen gyönyörű gyerek született, meggondolja magát. Ha mégsem, akkor anyaként egyedül lehet, hogy nehéz lesz, de akkor is egy hatalmas boldogságforrás.

Drukkolok!

Pár hónapja édesanya vagyok. Őszintén mondom hihetetlen boldogság egy gyermek, eddig el sem tudtam képzelni, hogy ennyire ragaszkodhat és szeretheti egy ember a gyermekét.

Igaz nekem mellettem áll a férjem, de hidd el akkor sem szeretném kevésbé a gyerekem ha ez másképp lenne.

Próbálj meg most ne csak magadra gondolni, gondolj egy kicsit a babára is, ő már él, ő már hordoz belőled valamit, amit senki más nem hozhat be ebbe a világba csak ő. Adj neki lehetőséget az életre, és meglátod soha nem fogod megbánni. Hidd el nem mindig a könnyebb út a helyes, és az sem, ha mindig a magunk érdekeit tesszük az első helyre. Legyél bátor és majd egy nagyon jó anyuka.