1. Abortusz után menyi az esély arra hogy a későbbiekben nem lehet majd babám? 16L
A kérdés vitatott, nagyjából 1 -2 % közé teszik az abortusz következményeként kialakult meddőség kockázatát.
Erről egyébként a tanácsadás során pontos felvilágosítást adnak.
Persze, ha Te kerülsz az 1 -2 % -ba, akkor már 100 % -ban meddő leszel, így az alacsony arány nem lesz vigasz.
Egyébként a terhességmegszakítással szemben igen komoly erkölcsi érvek is felhozhatóak, leghatásosabb szerintem az, hogy az embrióból/magzatból rövidesen, a szülést követően vitathatatlanul ember lesz. Vagyis a fogantatásától kezdve "potenciális" ember.
Az első terhesség megszakítása mindig sokkal kockázatosabb. Ilyenkor jóval nagyobb a meddőség kialakulásának veszélye, valamint a méh esetleges sérülése a későbbi terhességek esetében koraszüléshez, vagy vetéléshez is vezethet.
"Az első terhesség megszakítása mindig sokkal kockázatosabb. Ilyenkor jóval nagyobb a meddőség kialakulásának veszélye, valamint a méh esetleges sérülése a későbbi terhességek esetében koraszüléshez, vagy vetéléshez is vezethet."
Ez egy baromság, megbocsáss. Teljesen mindegy, hányadik abortusz, a kockázat ugyanannyi. Jól mondták, 1-2%. De ez is igaz, hogy aki azt az 1-2%-ot adja, az megszívta.
Az igaz, hogy koraszüléshez vezethet (vetéléshez nem igazán), de nagyjából annál az 1-2%-nál, akiről az előbb beszétünk. 98%-nál a későbbi terhességek gond nélkül lezajlanak.
Félreértés ne essék, senkit nem bíztatok abortuszra, és nem kívánok úgy tenni, mintha ez egy apróság lenne, de azért az igazságot ne nagyon ferdítsétek azért, hogy a kérdezőt érzelmi zsarolással próbáljátok még rosszabb helyzetbe hozni, mint amilyenben esetleg lehet.
36N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!