Gonosz vagyok amiért ilyemi megfordul a fejemben?

Sajnálom én azt a gyereket, akit az anyja azért szült a világra, h a társadalmunknak szívességet tegyen...Nem azért, mert szerették volna, neeeemm.

Régen is volt, h az asszonyok katonát szültek a nemzetnek. És ezt kidüllesztett mellel hangoztatták. Ott is maradt mind. Szüljön a társadalomnak a halál faasza, én magamnak szülök és a férjemnek.

Ebben semmi különös nincs, amin agyalsz. Ezt mindenki letisztázza magában: 1, 2 vagy 3 gyereket szeretnék, többet semmiképp sem. Nemcsak anyagilag és fizikailag kell bírni, hanem szellemileg is. Mondom ezt én, miután 2 gyerek közül a kicsi 1 éves volt tavaly, tervek szerint visszamentem volna idén dolgozni, és tavaly ismét terhes lettem, ikrekkel ráadásul. Agyaltam sokat, de végül megszülettek :)

De érzem, hogy nem tudok annyi figyelmet fordítani a 2 nagyra, plusz a 2 picire sem, mint szeretnék. (Mielőtt nekem esnek a bősz ősanyák, akkor még egyszer: mint ÉN szeretnék.).

Mikor a picik 2 évesek lesznek, megyek vissza dolgozni. És többet nem szeretnék szülni. Nekem ennyi, azaz 4 gyerek a teljesítőképességem határa. Ennyinek tudom még megadni, ami kell. Nem vegetálni szeretnék velük, hanem tényleg, amit a nagy is megkapott: figyelem, állatkert, vásárlás, tábor, (a 3 kicsinek ha együtt mennek, 60.000 Ft lesz (mostani áron), és egyszerre kell kifizetni). Nem akarom azt mondani nekik, hogy nincs. Persze, úgy is lehet gyereket nevelni, hogy semmire sem telik, és azt mondja az ember, nem baj, ha nincs kisvonatod, meg autód, de vannak testvéreid, mert ilyet is hallottam már. De én nem ilyen életet akarok nekik.