Abortusz után, hogy sikerült leküzdeni a PAS tüneteit? Hogyan lehet ezzel együtt élni?

Ha oka volt az abortusznak, akkor ne vádolja magát. Okosabb, ha nem születik meg egy baba, mintha nem kapja meg azt, amire a rendes élethez szüksége van.

Ne hallgasson a sok abortusz ellenes hápogására.

Sajnos nem sokmindent tudsz szerintem.. Nekem is volt egy sajnos, ráadásul 17évesen.. tisztban voltam vele, hogy nem megfelelően a körülményeim egy babához, ez azóta mégjobban bebizonyosodott.

Mindegy volt, hogy ki mit mondott, hogy jól tettem-e vagy nem, ezt magamban kellett lezárnom.. 2évbe telt mire sikerült rendesen kezelnem, tudtam beszélni róla, nem pedig csak zokogni vagy elfolytani.. Mostani vőlegényem segített nekem benne, furcsa, de nekem az segített, hogy fokozatosan egyre többet beszéltünk róla, hogy mi hogy volt, és mit éreztem, és ez segített nekem feldolgozni..

Mond el neki minden nap hogy mennyire szereted, hogy mindig mellette vagy, és hogy milyen gyönyörű.

Én most 20éves leszek, és tervezzük a kicsit, reméljük, hogy minden rendben lesz a múltamra való tekintettel.

Remélem tudtam kicsit segíteni, azzal, hogy elmondtam a történetemet, sajnos erre konkrét 'gyógymód' ugyanis nincs :(

Sok sikert !

20/L

Én is nehezen éltem meg ezt az időszakot. A srác ráadásul lelépett. Nem volt kire támaszkodnom. A barátnőm rengeteget segített, ha kellett elmentünk sétálni a városba, megnéztünk náluk egy filmet, csak hogy ne legyek egyedül és ne ezen agyaljak. Sokat aludtam náluk.

Akkor kattantam rá arra, hogy lefogyjak. De igazán, hogy jól nézzek ki. Soha nem sikerült egyetlen ilyen próbálkozásom sem. De akkor sikerült. Naponta 2 órát edzettem, kikapcsoltam az agyam, rengeteget futottam. Meg is lett az eredménye. Soha olyan jól nem néztem ki :)

És akkor ismertem meg az új páromat, akivel kezdettől fogva őszinte voltam. Mindent elmondtam neki és az fogott meg benne, hogy ő soha nem engedné azt, hogy egy nő az ő gyermekét elvetesse. Azóta összeházasodtunk és van két szép fiunk.

Mai napig fáj a szívem, soha nem fogom kiheverni igazán.

Vannak olyan nők, akiknek lelkileg könnyű feldolgozni. Én nem igazán értem őket. Velem egy időben egy barátnőmnek is volt abortusza. Ő úgy beszélt a dologról, mintha a fogát húzták volna ki.

Szerintem én már válaszoltam egy kérdésedre, gondolom azt is te tetted fel, de azért leírom újra, hogy nekem is borzasztó időszak volt, az elkövetkezendő 2 évben minden napomat megmérgezte a bűntudat és a félelem, hogy nem lehet többé gyerekem. És a tény, hogy ha lesz is, az már nem ő lesz. Ő már nincs, őt soha nem ismerhetem meg, soha nem láthatom az arcocskáját.

SOkat segített, hogy beszélhettem egy nővel, aki elvetette az első gyermekét, azóta 3 gyermekes anya és ő is nagyon megbánta a történteket, de sikerült tovább élnie és koncentrálni arra, hogy a jóvá tegye ezt a szörnyűséget a hátralévő életében. És ezt nem úgy lehet jóvá tenni, hogy teljesen magadba fordulsz. Különben három hónap borzasztóan kevés idő egy gyász feldolgozására, főként úgy, hogy az ember önmagát okolja.

Megnyugvást hozott, mikor megszületett a gyerekem, ő leköti minden energiám, kitölti a mindennapjaimat, nincs időm az önmarcangolásra, de ismerek idős asszonyokat, akik még mindig hordozzák ennek a terhét.

Beszéljen valakivel, aki átélte ezt, nekem is nyugodtan írhat itt, vagy menjen el vetélésen átesett nők ingyenes gyászfeldolgozó csoportjába, mutasd meg neki ezt az oldalt: www.vendegbabak.hu

Vagy kérje meg a háziorvost, hogy utalja be pszichológushoz, egyébként ezt nekem a nőgyógyász rögtön mondta.

Ha hívő, vagy most a történtek után ilyen irányba fordul menjen el gyónni, hátha megnyugszik a lelke. Ferences templomba menjen, mert máshol nem oldoznak fel az abortusz alól.

Felelőtlenség volt vagy "hibaszázalék" ? Azért kérdezem, mert ha magamból indulok ki, a második eset talán egy kicsit enyhítheti az ember lelkiismeretét.

Hála az égnek nem kellett még ilyet átélnem, de volt már, hogy muszáj volt elgondolkoznom. Van az a helyzet, amikor ez a jobb döntés, ezt nekem is be kellett látni.